Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A NASA néhány napja indította útnak a Capstone nevű műholdját, ám a küldetésbe most némi hiba csúszott.
Alig egy napja derült ki, hogy a NASA új műholdja, a Capstone sikeresen elhagyta a Földet, és már a Hold felé robog. Persze ez a robogás így nem teljesen igaz, a szerkezet ugyanis négy hónap alatt éri majd el az égitestet. Legalábbis akkor, ha minden jól alakul, most ugyanis úgy tűnik, beütött a baj.
A NASA legfrissebb helyzetjelentéséből kiderült: a küldetés mögött álló csapat kommunikációs problémákat tapasztalt az eszköz és a Deep Space Network hálózat között. A szerkezet eredetileg július 5-én hajtotta volna végre az első pályakorrekciós műveletet, ám ezt most elhalasztották.
Az űrszondával foglalkozó csapat jelenleg azon dolgozik, hogy megértse a problémát és helyreállítsa a kommunikációt. A NASA azt is közölte, van elegendő üzemanyag arra az esetre, ha a pályakorrekciót csak napokkal később sikerülne végrehajtani.
Ha sikeres lesz a küldetés, akkor a Capstone hónapokon át küldheti majd a létfontosságú adatokat a Földre. Később a NASA Gateway állomása is arra a pályára állhat rá, amire a Capstone. Ezt használja majd arra a NASA, hogy az űrhajósok a Föld és a Hold között megálljanak, és felkészüljenek a landolásra.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.