Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az űrhajósok által termelt hulladék megsemmisítése korántsem egyszerű, a szakemberek azonban szinte mindig kitalálnak valamilyen újabb módszert. Ilyen a Nanoracks különleges zsákja is, ami a napokban indult el a légkör felé.
Ahogy a Földön élő emberek többsége, úgy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) lakói is zsákban gyűjtik össze a szemetet, ami azután kidobnak. Csakhogy az űrben ez nem annyira egyszerű, nem lehet akármilyen zsákot használni a feladatra. A kutatók már többféle módszerrel is próbálkoztak, és épp ilyen újabb teszt zajlott le a napokban a Nanoracks közreműködésével.
Az űripari startup egy különleges szemeteszsákot fejlesztett, amit az ISS-hez erősített modul enged útjára. A mostani ürítéskor a legénység higiéniai termékeit, ruházatát, használt irodaszereket és csomagolóanyagokat készítettek össze.
A zsák összesen 78 kilogrammnyi szemetet tartalmazott.
A Nanoracks által kitalált módszer során a szemét egyetlen csomagban indul a Föld, illetve légkör felé, ahol aztán megsemmisül – írta erről a Space.com. A most kipróbált módszer azért is különleges, mert eddig a légkörbe visszatérő, majd ott elégő teherhajók végezték el a szemétszállítás feladatát.
Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics csillagásza szerint az 1970-es és 1980-as években a szovjet Szaljut űrállomásokról is dobtak ki szemeteszsákokat. A legutolsó ilyen műveletre pedig 1996 szeptemberében került sor, amikor a Mir szovjet-orosz űrállomásról dobtak ki egy zsáknyi hulladékot. Az a csomag 1998 májusában érte el a légkört.
A szemét ürítéséhez használt modult tavaly decemberben csatlakoztatták a kutatólaboratóriumhoz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.