Kipróbálták az Európai Űrügynökség 210 tonnás rakétáját, szépen vette az akadályt
Sikerrel teljesítette szerdán első útját az Európai Űrügynökség (ESA) Vega-C rakétája, amellyel műholdakat fognak pályára állítani.
MTI
A Vega-C a 2012-ben debütált Vega rakéta továbbfejlesztése, amely a kis hasznos terhek űrbejuttatására specializálódott. Az új rakéta elődjénél nehezebb hasznos terhet képes szállítani, miközben kevesebb üzemanyagot éget.
Az egytestű, körülbelül 35 méter magas rakéta felszálló tömege 210 tonna. Körülbelül 2200 kilogrammot képes 700 kilométeres poláris pályára állítani, ami megfelel az európai intézmények és az ipar igényeinek – írta az űrhivatal a honlapján.
Az ESA közleménye szerint a Vega-C különösen hasznos lesz földmegfigyelő műholdak felbocsátására. Ugyanakkor a tervek szerint a Space Rider, egy személyzet nélküli robotlaboratórium hordozórakétájaként is szolgál majd, amely az ügynökség első újrafelhasználható űrhajója lesz.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.