A Goddard Űrrepülő Központban (GSFC) a minap tartott rendezvényen árulták el a NASA szakemberei, hogy a James Webb űrtávcső egy mindössze 68 GB-os SSD-vel dolgozik. Erre kerülnek ugyanis a berendezés által a kozmoszról rögzített képek – írta meg a Tom’s Hardware.
A portál szerint a legtöbb PC-használó nevetésben vagy sírásban törne ki, ha ilyen tárolót kellene használnia, mivel a ma elérhetők tartalmak – gondoljunk csak egy jó minőségű filmre vagy egy számítógépes játékra – rögtön megtelítenének egy ilyen eszközt. (A Call of Duty: Warzone című változata például 175 gigabájtot foglal.)
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az űrkutatásban használt eszközök nem hétköznapi berendezések. Számtalan dolognak kell ugyanis megfelelniük, amiket a piacon ma kapható legfejlettebb és leggyorsabb SSD-k például ki sem bírnának. A James Webb fejlesztésekor egy olyan összetevőt választottak a szakemberek, ami számos tanúsítvánnyal rendelkezik – és ezáltal az extrém körülmények közt sem mond csődöt.
A távcső egyébként igazán gyors: 28 Mbps sebességgel továbbítja az adatokat a Földre. A tárolók ürítése pedig – ami egy 4 órás időablakban tud megvalósulni – minden alkalommal legalább 28,6 GB rögzített tudományos információ továbbítását jelenti.
A fent említett SSD kapacitása amúgy nem használható ki teljesen, mivel a távcső rendszere alapból elvisz 3 százalékot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.