„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Pavegen különleges járólapja akár 7 wattnyi villamos energiát is képes megtermelni pusztán azzal, hogy járkálnak rajta.
A Pavegen első embere, Laurence Kemball-Cook a The Guardian-nak mesélte el, hogyan született meg benne a kinetikus, azaz a mozgási energia árammá alakításának ötlete: épp szülővárosában járt, amikor egy sötét utcába botlott. A területen volt ugyan közvilágítás, de ez nem tűnt túl hatékonynak. És mivel egy árnyékos részről van szó, a napenergia egyáltalán nem jöhetett szóba.
Az utcán ennek ellenére sokan jártak, ami rögtön meghozta az ihletet a szakembernek.
Az elképzelés azóta már valósság vált, a cég ugyanis elkészítette a mozgási energiával áramot termelő padlólapot. A technika óriási előnye, hogy az áramtermelés akkor is működik, ha szélcsend van, ha esik az eső, vagy a Nap nem süt annyira. Kemball-Cook szerint ez esetben nem is természet jelenti a generátort, hanem maguk az emberek.
A kinetikus energiát használó padlólapok ma már a világ több mint 40 országában működnek, és a becslések alapján – egy-egy felülettel számolva – akár 7 wattnyi áramot is képesek megtermelni. De a fejlesztésnek más előnye is van a Pavegen szerint: a burkolat segíthet csökkenteni a kiadásokat, hiszen csak addig és akkor működnek, amíg járkálnak rajta.
4 dolog, amit ha elhisz, akkor magas lesz az áram-, a gáz- és a vízszámlája is
A vasárnapra eső energiatakarékossági világnap alkalmából az LG szakértői összegyűjtötték azokat a máig népszerű tévhiteket, amelyek sok esetben akadályozhatják azt, hogy környezettudatosabban használjuk háztartási készülékeinket.
A padlólap ezen felül adatgyűjtésre is alkalmas: a megfelelő rendszerekkel összehangolva nyomon követhető, hány ember fordul meg egy adott területen, illetve mikor. Ennek előnyeit akár a különféle üzlettulajdonosok is kihasználhatják, hiszen első kézből kaphatnak képet arról, hogy mikor keresik fel őket a vásárlók.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.