Elkészült az új amerikai rakéta, a hangsebesség ötszörösével repül

Az amerikai Raytheon Technologies hiperszonikus rakétáját egy repülőgépről indították útnak.

  • hvg.hu hvg.hu
Elkészült az új amerikai rakéta, a hangsebesség ötszörösével repül

A második repülési tesztjét is sikeresen hajtotta végre a Raytheon Technologies hiperszonikus rakétája. Mindez fontos lépés afelé a cél felé, hogy az amerikai védelmi minisztérium a hangsebesség ötszörösénél gyorsabban repülő rakétákat állítson csatasorba.

Az Interesting Engineering beszámolója szerint a Hypersonic Air-breathing Weapon Concept (HAWC) nevű fegyvert még júliusban tesztelték. Először tavaly próbálták ki, azóta pedig finomítottak a technológián. Éles tesztet azóta nem végeztek, számítógépes modellek segítségével azonban sokszor kipróbálták a rakétát.

A mostani teszt során egy repülőgépről indították útnak a rakétát, amely elérte a hangsebesség ötszörösét, és pontosan úgy repült, ahogy azt a vállalat mérnökei előzetesen kiszámították.

A HAWC rakéta technikai felépítéséről érthető módon nincs túl sok elérhető információ, azt viszont igen, hogy a környezetében lévő oxigént használja fel arra, hogy elérje ezt a sebességet.

Hogy mikorra készül el a végső változat, egyelőre nem tudni, Wes Kremer, a Raytheon vezetője szerint azonban a második sikeres teszt komoly lépés volt a működő prototípus előállítása felé.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.