Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Csökken az orosz csapatok felderítőképessége – írja legfrissebb helyzetértékelésében a brit védelmi minisztérium. Ez abból is észrevehető, hogy a Dnyeper nyugati partján felderítő tevékenységet folytató drónokat lényegesen kevesebbszer látják szeptemberben, mint az augusztusban megszokott volt. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy az ukrán erők rendesen ritkítják az orosz drónállományt, például csak augusztus 21-én három ilyen járművet lőttek le.
Az elmúlt években Oroszország nagy hangsúlyt fektetett a katonai célokra alkalmazható drónok rendszerbe állítására. Elsősorban tüzérségi megfigyelő és csapásirányító szerepben alkalmazzák őket, ám közben elég sérülékeny eszközökről van szó, amiket elektronikus jelekkel ugyanúgy le lehet szedni, mint lövedékekkel.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 6 September 2022
— Ministry of Defence ������������ (@DefenceHQ) September 6, 2022
Find out more about the UK government's response: https://t.co/wrTBURFCJR
������������ #StandWithUkraine ������������ pic.twitter.com/gpVzBLzH7j
A drónokban elszenvedett veszteségeit pedig egyre nehezebben képes pótolni az orosz hadsereg, ennek elsődleges oka, hogy a szankciók következtében nem jut hozzá azokhoz az összetevőkhöz, amik az új drónok gyártásához és a régi, sérült darabok javításához egyaránt szükségesek volnának.
Az orosz-ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:
Észak-Koreától vásárolnak fegyvert az oroszok, a felszerelésüket mutogatják a Wagner zsoldosai - a háború keddi hírei
Az észak-koreaiak nem zárkóztak el attól sem, hogy építőipari munkásokat küldjenek az Ukrajna keleti részén lévő, oroszok által megszállt területek újjáépítéséhez. Videón mutatja be felszerelését a Wagner-csoport egy szanitéce.