Nagy frissítéssel kezdi az őszt a Google, több szolgáltatást is érint a változás
A Google szeptemberben kiad majd egy nagyobb frissítést az Androidhoz, így több új funkciót is kapnak majd a felhasználók. Emellett más szolgáltatásait is frissíti a cég.
hvg.hu
A Gboard billentyűzet megkapja az emojify nevű funkciót, ami lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy gépeléskor gyorsabban tudják a hangulatjeleket beilleszteni a szövegbe. A Gboard béta-verziójában ez a megoldás már elérhető – közölte a vállalat.
A billentyűzet egy másik funkciófrissítést is kap. Az Emoji Kitchennel – amely segítségével hangulatjeleket lehet létrehozni – mostantól még több emojit lehet létrehozni.
Frissül a Google Meet is, ami egy olyan új megosztási funkciót kap, amellyel másokkal közösen nézhetünk videókat, vagy játszhatunk valamilyen játékot a videohívások során. Emellett kiválaszthatjuk, hogy mely résztvevővel folytatott beszélgetést szeretnénk rögzíteni.
A Nearby Share még 2020-ban érkezett meg az Androidba, és lehetővé teszi, hogy ha két felhasználó be van jelentkezve a Google-fiókjába a mobilján, akkor a közelben lévő készülékek fájlokat küldjenek egymásnak. A Google most ezt a lehetőséget frissítette azzal, hogy a felhasználók akkor is meg tudják ezt tenni, ha a másik készülékének kijelzője ki van kapcsolva.
A fentiek mellett két új kisegítő lehetőséget is kap az Android, ami a hallás- és látássérültek számára teszi könnyebbé a hétköznapokat. Az egyik a Custom Sound Notifications (valószínűleg: hangértesítések), a lényege pedig, hogy ha a rendszer bizonyos hangokat hall, akkor fényjelzéssel, vagy a WearOS-en keresztül küldött értesítéssel jelez a felhasználónak. A rendszer felismeri például a folyó víz, a gyereksírás, a kutyaugatás és a füstjelző hangját, de akár meg is taníthatunk vele újakat.
A vakok és gyengénlátók számára a Google TV újdonsága áll rendelkezésre, ami hangos feliratokat ad a filmekhez.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.