71,8 milliárdot fizethet a Facebook, úgy tűnik, ellopták az élő közvetítés ötletét

Egy texasi bíróság szerint a Facebookot is magában foglaló Meta szabadalomsértést követett el az élő videóközvetítésre vonatkozó technológia elkészítésével – az ugyanis más ötletén alapult.

  • hvg.hu hvg.hu
71,8 milliárdot fizethet a Facebook, úgy tűnik, ellopták az élő közvetítés ötletét

Szabadalomsértés miatt közel 175 millió dollárt, vagyis kb. 71,8 milliárd forintot kell megfizetnie a Meta nevű óriáscégnek egy friss bírósági döntés nyomán – írta erről a Khaleej Times. A portál szerint az ügy a cég szolgáltatásain, vagyis a Facebookon és az Instagramon elérhető élő felvételkészítés miatt indult. A bírák úgy vélik, hogy a Facebook ezt a technológiát nem magától találta ki, mert az ötlet eredetileg egy veterán amerikai katona fejéből pattant ki.

A Tom Katis nevű férfi társalapítóként szállt be egy Voxer nevű cégbe, ami arra keresett megoldást, hogyan lehetne egyszerűbbé tenni a harctéri kommunikációt, információáramlást. A bírósági dokumentumok szerint Katis 2001 szeptemberében Afganisztánban volt, ahol őrmesterként szolgált. Egy nap, amikor Kunar tartományban jártak, az egységét támadás érte, ami elmondása szerint rendkívül nehézkessé tette a másokkal való gyors információcserét.

Ügyvédjei szerint a katona Afganisztánból hazatérve, 2006-ban kezdett új, kommunikációs megoldásokon dolgozni. Ennek eredményeként készült el egy olyan szolgáltatás is, ami a Facebookon most elérhető élő videóközvetítéshez hasonló. Azaz: a használója nem csupán látja, hallja is, ami történik.

A bírósági dokumentumok szerint a Meta lényegében lemásolta ezt, majd pedig Facebook Live és Instagram Live néven a saját rendszereibe építette.

A közösségi oldal szóvivője szerint nem követtek el szabadalomsértést, ezért jogorvoslati kérelmet nyújt be a vállalat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.