A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A témában kiadott képek is elég látványosak, de a videó, amit az ATLAS-rendszer segítségével rögzítettek, sokkal beszédesebb. A NASA szerint új korszakba lépett az emberiség.
Azt követően, hogy a NASA hétfőn szándékosan egy aszteroidának ütközött a DART-program keretében indított űrszondával, hihetetlen (közeli) felvételek érkeztek vissza. A becsapódáskor azonban a képernyő elsötétült, így azt már nem láthattuk, hogy az eszköz pontosan milyen hatással volt az objektumra.
Ezt igyekszik megmutatni az ATLAS-rendszer által bemutatott felvétel, ami rögzítette a messzi űrben történt becsapódást. Az ATLAS (teljes nevén Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) a NASA és a Hawaii Egyetem által közösen működtetett földi teleszkópok rendszere.
ATLAS observations of the DART spacecraft impact at Didymos! pic.twitter.com/26IKwB9VSo
— ATLAS Project (@fallingstarIfA) September 27, 2022
Az ATLAS igen fontos szereppel bír: a hálózat célja, hogy minden éjjel többször végigpásztázza az eget, és felderítse a Földre fenyegetést jelentő űrsziklákat.
A hawaii teleszkópok a bolygóra amúgy veszélyt nem jelentő Didymosra és a Dimorphosra fókuszáltak a hétfői ütközés során. A szonda több mint 22 ezer kilométer/órás sebességgel haladt, amikor az utóbbi, kisebbik objektumnak ütközött. A Dimorphos a Didymos körül kering, méretét tekintve pedig akkora, mint a római Colosseum:
A becsapódásról készült felvételen látható, ahogy a szonda megsemmisül, és ennek következtében egy nagyobb fénycsóva keletkezik.
Ahogy a CNet is rámutatott: a DART-küldetés egy fontos bolygóvédelmi teszt volt annak kiderítésére, hogy képesek vagyunk-e megváltoztatni egy űrszikla pályáját. A hétfői események láttán ez már nem kérdés.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.