A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Érdemes mihamarabb elvégezni a frissítéshez szükséges lépéseket a Chrome-ban, mert igen veszélyes hibákat foltozott be a Google.
Mindössze egy héttel az előző sérülékenység javítása után újabb fontos frissítést kapott a Chrome böngésző, amivel 5 biztonsági rést foltozott be a Google – ezek egyike ráadásul kritikus besorolást kapott.
A Google csak négy hibát sorolt fel a frissítésről szóló leírásában, az ötödiket vélhetőleg belsőleg fedezték fel, vagy nem szeretnék közölni a részleteit addig, amíg sokan védetté nem válnak. A listán három további hiba is magas besorolást kapott, ugyanakkor arról nem közöltek részleteket, hogy a sérülékenységet kihasználták-e már a rosszindulatú felek.
A gHacks megjegyzi: a más, Chromium-motort használó böngészők is érintettek, így az Edge és az Opera is kaphat frissítést a napokban.
Jelentős frissítést kap a Chrome böngésző, már tesztelni lehet az új kinézetet
A Google már elérhetővé tette a Chrome fejlesztői verziójában, a Canaryban a böngésző új kinézetét, hamarosan pedig minden felhasználó megkaphatja azt.
A következő Chrome-verziók érkeztek kedden, fedélzetükön a hibajavításokkal:
A Chrome frissítése automatikusan letöltődik, de csak akkor települ, ha a felhasználó kézzel újraindítja a böngészőt – ha nem szoktuk gyakran bezárni a Chrome-ot, célszerű ezt mihamarabb megtenni, amint látható a frissítés.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.