Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Több száz szabályszegést azonosított az első bevetése során Angliában egy új eszköz, amely a mesterséges intelligenciával figyeli a közlekedőket.
Különleges eszközzel igyekeznek kiszűrni a rendőrök a szabálytalankodó autósokat Angliában: bár elsőre egy furgonból kinőtt toronydarunak néz ki, valójában egy kémkamerás rendszerről van szó, amely a mesterséges intelligenciát is beveti a szabályszegések észleléséhez.
Az eszköz képes kiszúrni, ha egy autós a volán mögött a telefonját használja, vagy nem kötötte be a biztonsági övét. A rendszert már élesben is kipróbálták, és bár elég feltűnő, mégis rengeteg esetben fülelt le a szabálytalankodó autósokat a július 17. és 21. közötti bevetésén.
Az eszköz két kamerával működik – az első olyan szögben nézi az elhaladó autóst, hogy be tudja azonosítani, közel van-e a sofőr füléhez a telefon, vagy hogy az öve be van-e kapcsolva. A másik már egy olyan szögre van beállítva, észlelhesse, ha a telefont szöveges üzenetküldésre használják – írja a BBC.
A mesterséges intelligencia ezek alapján automatikusan azonosítani tudja a bűncselekményeket, ám a büntetés megítélése nem ennyin múlik: még azelőtt is kétszer ellenőrzik az MI megállapításait, hogy a rendőrségre küldenék az eredményeket.
Az első bevetése során a mesterségesintelligencia-furgon összesen 86 telefonhasználattal, 273 biztonsági övvel, valamint 132 gépjárművel kapcsolatos vétséget azonosított Angliában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.