„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az FBI szerint az elmúlt 24 órában 1580 bitcoint kezdett el mozgatni az észak-koreai hackercsoport, a Lazarus Group tagjai. Hamarosan pénzre válthatják a korábbi lopásokból származó kriptovalutát.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábban már többször figyelmeztetett arra, hogy az észak-koreai hackercsoport, a Lazarus Group tagjai több millió dollár (több milliárd forint) értékű kriptovalutát loptak el. Az FBI most újabb figyelmeztetést adott ki, arra számít ugyanis, hogy a kiberbűnözők megpróbálják hagyományos pénzre váltani a kiberpénzeket – írja a TechCrunch.
A szervezet a kriptovalutával foglakozó cégeket arra figyelmeztette, a lopások mögött álló észak-koreai hackerek, a Lazarus Group – más néven az APT38 – tagjai állhatnak. Az FBI a figyelmeztetés kiadása előtt eltelt 24 órában nagyjából 1580 bitcoin mozgását követte nyomon – ez több mint 40 millió dollárt, vagyis 14,1 milliárd forintot ér –, amit a hackerek jelenleg hat különböző kriptotárcában tartanak. Ezeket több korábbi akciók során tulajdonították el a bűnözők.
A Lazarus Group tagjai loptak pénzt többek között az Atomic Walletből, amelynek 5500 ügyfelét összesen több mint 100 millió dollárral rövidítették meg. Az FBI emellett szintén a csoporthoz köti a AlphaPo 60 millió, valamint a CoinsPaid 37 millió dollárnyi meglovasított kriptovalutáját is. Utóbbi négy napra kénytelen volt felfüggeszteni a működését.
35 milliárdnyi kriptovalutát loptak a hackerek, az FBI kiderítette: észak-koreaiak követték el a lopást
A Lazarus Group hajtotta végre 2022 nyarán azt a kibertámadást, amely során 100 millió dollárnyi kriptovalutát sikerült ellopni. Ennek 60 százalékát már tisztára mosták a bűnözők.
A hackercsoport tagjai állítólag a LinkedInen keresztül jól fizető állásajánlatokkal keresték fel a CoinsPaid alkalmazottait, majd rávették őket, hogy telepítsék a JumpCloud nevű szoftvert, amit rosszindulatú kódokkal tűzdeltek tele.
Észak-Korea a kriptovaluta-lopásokból származó pénzzel finanszírozza a tiltott atomprogramját.
Az amerikai kormány 10 millió dolláros jutalmat kínált annak, aki segít azonosítani a Lazarus Group tagjait.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?