Ennyi volt, elengedi a mobilos Mario Kart kezét a Nintendo

2019-ben adták ki, és idén októberben be is fejezi a Mario Kart Tour támogatását a Nintendo. Nem lesz használhatatlan a játék, de sok újdonságra már senki ne számítson tőle.

  • hvg.hu hvg.hu
Ennyi volt, elengedi a mobilos Mario Kart kezét a Nintendo

A Nintendo még 2018-ban erősítette meg, hogy okostelefonokra optimalizált Mario Kart-játékot ad ki, Mario Kart Tour néven.

Az ikonikus játék modern feldolgozása végül 2019-ben meg is érkezett, és a fejlesztők akkor azt ígérték, a való világ városai által inspirált pályákon kéthetente fognak változtatni, hogy ne váljon unalmassá a játék.

Az app elmúlt évek során több fejlesztést is kapott, most azonban derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint a Nintendo elengedi a kezét, és négy év után leállnak a fejlesztésével – egészen pontosan október 4. után már nem lehet majd érdemi változtatásra számítani a játékban.

As expected, but still hurts to read
byu/Luckytee inMarioKartTour

Egy figyelmeztetés is megjelent, mely tudatja a szomorú hírt a felhasználókkal – fontos azonban hangsúlyozni, hogy az app nem tűnik el, továbbra is le lehet tölteni és játszani vele, de új funkciókkal, a játékélmény fejlesztésével már nem érdemes számolni a jövőben.

Zseniális ötlettel alkotott igazi Mario Kart-élményt egy autó szélvédőjén egy japán művész - videó

Tanaka Tatsuya - aki miniatűr műalkotások létrehozásával foglalkozik - nemrég egy apró Mario Kart figurával ültette át a játék élményét a valóságba.

A Nintendóval kapcsolatos hír, hogy állítólag már dolgoznak az új, Switch 2 kézikonzolon, melyről már több érdekes részletet is sejteni lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.