„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Amikor megjelenik egy új telefonmodell, általában problémákról is hallani vele kapcsolatban. Hogy ezek mennyire vehetők komolyan, az attól is függ, hogy hányan panaszkodnak. Az iPhone-ok túlmelegedésével kapcsolatos jelzések viszont olyannyira nem mondhatók marginálisnak, hogy az Apple is kénytelen volt elismerni a gondot, és már dolgozik is a megoldásán.
Megjelentek az idei évre szánt iPhone-modellek, az iPhone 15-ös család tagjai, és már sokan próbálgatják is az új telefonokat. Az első tapasztalatok egy aggasztó problémára mutattak rá: a készülékek mindennapos használat mellett is hajlamosak a túlmelegedésre. Ehhez nem kell túlzottan számításigényes feladatokat vagy töltést végezni, például volt, aki csevegőalkalmazások közötti váltáskor, vagy az Instagramon való nézelődéskor észlelte a jelenséget.
Kiderült, hogy forró probléma – amelynél a telefon akár 46 Celsius-fokra is hevülhet – mind a négy telefonmodellt érinti.
A gondot az Apple is elismerte. A vállalat hétvégén szoftveres problémát tett felelőssé a felmelegedésért – jelentette az AP hírügynökség. A kommüniké szerint a túlmelegedésnek semmi köze az iPhone 15 Pro modelleken használt új titánházhoz, illetve a Lightning portot felváltó új USB-C port sem okolható a gondért.
Az elhárítás érdekében az Apple most az iOS 17 (újabbb) frissítésén dolgozik.
A Meta a múlt hét elején jelentette be, hogy változtatásokat hajt végre az alkalmazás szoftverén, hogy megakadályozza a problémát. Szintén frissítések készülnek az Asphalt 9 videojátékhoz és az Uber szolgáltatáshoz.
Azt egyelőre nem tudni, mikor érkezik a túlmelegedési problémát megoldó frissítés, mindenesetre az Apple azt is leszögezte, hogy az eszközök magas hőmérséklete nem jelent olyan biztonsági problémát, ami miatt ne lehetne használni az iPhone 15-öket.
Mióta az Apple szeptember 18-án kiadta az iOS 17-et, már kiadta az iOS 17.0.1-et két biztonsági hiba kijavítására, az iOS 17.0.2 pedig azért jelent meg, hogy megoldjon egy hibát, amely lefagyasztotta az iPhone 15 modelleket egy régebbi iPhone-ról való adatátvitel során.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.