Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
YouTube-videók a játékok adatlapján, a gyakori kérdések mesterségesintelligencia-alapú összegzése, és natív PC-s címek a windowsos Play Játékokban – ezeket mind bejelentette a Google.
Több, a Play Áruházat érintő újítást is tervez a Google, derült ki a San Franciscó-i, Google for Games Developer Summit nevű eseményen.
Az egyik újdonság, hogy a fejlesztők hamarosan promóciókat, sőt, YouTube-videókat is beszúrhatnak a játékaik adatlapjaira, melyek aztán az alkalmazásbolt játékok-lapján is megjelenhetnek.
A játékok adatlapját érinti egy másik változás is, mely a mesterséges intelligenciára támaszkodik: ez az MI-alapú FAQ, avagy gyakran ismételt kérdések-szekció. (A magyarban ez sok helyen „GYIK”-ként van rövidítve.)
Ez a funkció segíthet a felhasználóknak összegezni az adott címmel kapcsolatos gyakori kérdéseket, noha az egyelőre nem ismert, hogy ezeket az információkat honnan gyűjtheti majd a szolgáltatás. A TechCrunch megjegyzi: a Google egy hasonló lehetőséget tesztelt már a nem játék jellegű appoknál is.
Végül, a Magyarországon is elérhető, windowsos rendszereken elérhető Google Play Játékokat is érinti újítás, ugyanis mostantól már natív PC-s címeket is tehetnek a fejlesztők a Play Áruház kínálatába. Eddig csak az androidos játékok voltak elérhetőek a kínálatban, immáron azonban kimondottan PC-s címeket is fel lehet majd tölteni a repertoárba.
A Google olyan játékokat emelt ki, mint a Lineage2M, az Odin: Valhalla Rising,, a Genshin Impact és a Dragonheir: Silent Gods. Utóbbit leszámítva már ezek mindegyike elérhető. A Google tehát tett egy lépést a Windows felé, miközben a Windows 11 épp végleg elengedi az androidos appok telepítésének lehetőségét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.