„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Leszállás után pár pillanattal kettétört egy Boeing repülőgép
Landolás közben letért a futópályáról, majd egy korábban ugyanott balesetet szenvedett másik repülő roncsának ütközve kettétört a egy Boeing 727-200F típusú repülőgép Dél-Szudánban.
Szokta használni az inkognitó módot? Akkor erről tudjon: a Google most megsemmisíti a böngészési adatokat
Ha szokta használni az inkognitó módot, ennek örülni fog: törli a Google a Chrome privát módjában korábban gyűjtött összes adatot.
Idegesítette, hogy 0,3 helyett 0,8 másodperc alatt töltött be a program – és ezzel milliók számítógépét mentette meg egy globális támadástól
A Microsoft egyik fejlesztőjének, Andres Freundnak feltűnt, hogy a Linux a szokásosnál lassabban hoz létre titkosított kapcsolatot. Ezzel valószínűleg egy államilag támogatott hackertámadást hiúsított meg.
Figyelmeztetést küldött ki minden ügyfelének a Telekom: ezzel próbálkoznak most a csalók, akik a pénzére utaznak
Adathalász SMS-ekkel próbálkoznak a rosszindulatú felek a Netflix és a DHL nevében. Egyre több a hasonló csalás, érdemes nagyon vigyázni az ilyen üzenetekkel.
Új díjcsomagok vannak a Vodafone-nál, és most nagyon figyeljen oda: nem mindegy, melyiket választja
Megújította mobilos tarifáit a Vodafone Magyarország. A lakossági, valamint a kis- és középvállalkozások számára is elérhető új díjcsomagokban az ügyfelek korlátlan telefonálást és/vagy korlátlan mobilinternetezést is választhatnak. Ám nem árt odafigyelni, mert némelyik korlátlan tarifa sebességében igencsak korlátos.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.