Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Nem hagy fel a konzolfejlesztéssel az Xbox, sőt, külön figyelmet fordítanak a jövőben arra is, hogy a régi címekkel is játszani lehessen a legújabb konzolokon is.
Új csapatot állított fel az Xbox, melynek fókuszában a játékok „megőrzése” áll majd – derül ki a Windows Central cikkéből.
A portál Sarah Bond Xbox-elnök levelére támaszkodik, melyet az alkalmazottaknak küldött ki a vezető. Ebben az áll, hogy a cég továbbra is elkötelezett a hardverfejlesztés mellett – ez azért fontos, mert az elmúlt időszakban felröppentek olyan pletykák, miszerint elengedné a konzolfejlesztés a Microsoft.
Sarah Bond szavaiból az is kiderül, hogy a tervek szerint „jövőállóvá” tennék az Xbox digitális könyvtárát, így a régebbi címek is játszhatóak lennének, sok évvel a kiadás után is. Jelenleg ugyanis sok esetben szinte játszhatatlanok a régi címek, melynek hátterében több ok is állhat – a kiszolgáló szerverek leállításától a hardveres kompatibilitás problémáiig.
Ebből a célból már létre is hoztak egy dedikált csapatot, melynek feladata a játékok „megőrzése” lesz az utókor számára.
További részleteket egyelőre nem osztott meg az Xbox-elnök. A csapat jó eséllyel a régi címeket fogja tesztelni az új hardvereken, és adott esetben szoftveresen is az új konzolokhoz igazítják majd őket, hogy problémamentesen fussanak az aktuális csúcsmodellen is.
És ha már csúcsmodell: Sarah Bond arról is értekezett a dolgozóknak kiküldött levelében, hogy a következő generációs hardver hozhatja el a legnagyobb technológiai előrelépést, ami valaha volt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.