Mágneses anomáliára bukkantak egy tó közepén

Az új-zélandi Roturai-tó neve valószínűleg kevés ember számára ismerős, a tudósok egy része azonban kifejezetten érdeklődik iránta, geológusok régóta szeretnék alaposabban megvizsgálni a területet. Erre nemrég sikerült sort keríteni, ennek köszönhetően pedig számos érdekesség derült ki róla.

  • hvg.hu hvg.hu
Mágneses anomáliára bukkantak egy tó közepén

A Rotoruai-tó Új-Zéland Északi-szigetén található. Jelenlegi ismereteink szerint nagyjából 240 ezer évvel ezelőtt keletkezett, amikor kitört egy ősi vulkán, amelynek magmakamrája összeomlott, a víz pedig fokozatosan feltöltötte a területet.

Az új-zélandi GNS Science kutatóintézet tudósai egy térképet készítettek a területről, miután számos érdekességet tártak fel a tóról. A szakemberek a tó felszíne alatt dolgoztak főként gravitációs, mágneses és hőáram-alapú méréseket végezve. A munka lehetővé tette számukra, hogy jobban megértsék a tó geológiai környezetét.

Cornel de Ronde, a vizsgálat vezetője szerint a térképek egy hatalmas, 55 négyzetkilométeres területet ábrázolnak, ami a tó fenekének mintegy 68 százalékát teszi ki. Kiderült: a mágneses mérés finom anomáliát tárt fel a tó közepén – összegez az Interesting Engineering.

GNS Science

A kutatók úgy vélik, hogy a hidrotermális folyadék – ez segít a magma kristályosodásában – beszivárgott a kőzetekbe, így a magnetit piritté alakult át. Ez utóbbinak viszont nincs mágneses tulajdonsága.

Az elkészült térkép egy aktív, víz alatti hidrotermikus rendszert tárt fel. A rendszert Rotura város központjának közelében fedezték fel, közvetlenül a tó déli része mellett. A felmérések azt mutatják, hogy az ott található kráterek rendkívül forró vizet és gázt bocsátanak ki. Ennek ellenére a tó fenekén a víz nagyjából 14 Celsius-fokos. Ennek oka a tó mérete, amely elegendő hideg vizet képes biztosítani az alulról érkező hő ellensúlyozására.

A szakemberek szerint a most elvégzett munka megmutatta, milyen módszerrel lehet pontosabb képet kapni a hasonló módon képződött tavak geológiájáról.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.