Rövid és egyszerű indoklással, a leállítás dátumának pontos meghatározása nélkül jelentette be a Google, hogy egy szolgáltatással kevesebb lesz hamarosan az előfizetéses csomagjukban – búcsúzik ugyanis a VPN-funkció.
hvg.hu
Megszűnik a Google 2020-ban bemutatott, majd a következő hónapokban kiadott VPN-szolgáltatása, mely a One előfizetési csomag része volt – írja a 9to5Google a cég közlése nyomán.
A VPN – azaz virtuális magánhálózat – segítségével a felhasználók elrejthetik a tevékenységüket az interneten, de feloldhatnak régiós korlátozásokat is. (Például egy Európából nem elérhető amerikai oldalt is meg lehet nyitni, ha ottani szerverre csatlakozik fel valaki.)
A keresőóriás VPN-jéhez a Google One részeként férhettek hozzá a felhasználók Androidon, iOS-en és asztali számítógépeken, de egyes piacokon önálló előfizetésként is elérhető volt.
Átlépte a 100 millió felhasználós lélektani határt a Google – elsősorban nagyobb tárhelyet kínáló – One szolgáltatása. A vállalat most a mesterséges intelligencia fizetős csomagjaival kíván újabb lendületet adni a One-nak.
A Google azonban most megszünteti, a hivatalos magyarázat szerint azért, mert a felhasználóknak nem kellett – egyszerűen nem használták. A 9to5Google érdeklődésére a vállalat nem árult el további részleteket, csak annyit lehet kiolvasni a szavaikból, hogy a jövőben más szolgáltatásokra fókuszálnak majd a Google One-ban. A meglévő VPN-felhasználóknak más, külső felek által fejlesztett alternatívákat fognak javasolni.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.