Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Döcögve érkezett meg az AltStore PAL nevű, független kiadó által üzemeltetett appbolt, ahonnan ugyanúgy tölthetők le az iPhone-okra alkalmazások, mint az App Store-ból.
Az Apple – az EU digitális piacokról szóló jogszabályának (DMA) eleget téve – az iOS 17.4-es frissítéssel megnyitotta az iOS-t. Hogy mi minden változott, arról itt írtunk bővebben.
Az egyik legfontosabb újdonság, hogy az új rendszerverzió megnyitja a kaput az alternatív alkalmazásboltok előtt – ami történelmi változás, ugyanis eddig kizárólag az Apple saját App Store-jából lehetett beszerezni applikációkat.
Ez azonban most megváltozott: az EU-s felhasználók ugyanis már letölthetik az első külső, fejlesztő által készített alkalmazásáruházat, az AltStore PAL-t, amit egy Riley Testut nevű fejlesztő készített.
Az AltStore Pal egy nyílt forráskódú platform, ahol a független fejlesztők terjeszthetik az alkalmazásaikat, ráadásul ingyenesen.
Fizetett kiemelések, könyvtárak állítólag nem lesznek; a fejlesztők maguk kell gondoskodjanak az alkalmazásaik népszerűsítéséről.
Az appok terjesztése, bár az áruházban díjmentes, de az Apple-féle sarc itt sem megkerülhetetlen teljesen. Ha egy alkalmazás az első évében átlépi az egymillió letöltést, 0,5 eurót kell fizessen utána a fejlesztője – minden egyes letöltés után.
A piactér számára sem lesz ingyenes a működés; minden egyes alkalmazás-telepítés után 0,5 euró a díj ebben az esetben is, amit az Apple-nek kell megfizetni. Hogy (részben) ellensúlyozzák a sarcot, az AltStore használatáért évi 1,5 eurót (+áfa) kell fizetni. Ez tapasztalataink szerint 1,91 euró, azaz – a vásárlás pillanatában, esetünkben – 756 forint volt.
Ezzel még nem is volt gond, ám ezután esetünkben nem működött a letöltés (download) gomb: hiába próbálkoztunk a sütik törlésével, inkognitómóddal és az iPhone újraindításával is, nem kezdődött meg a letöltés.
Ez persze nem jelenti azt, hogy átverésről lenne szó, az is lehet, hogy egyedi eset, kezdeti bukdácsolás. Amint megoldódott a dolog, jelezni fogjuk a cikk frissítésével.
Az AltStore egyébként Patreon-integrációt is magában foglal, így az alkalmazások fejlesztői támogatást kérhetnek a felhasználóktól.
Az új áruház főleg azon fejlesztők számára lehet hasznos, akik az App Store-ba annak szigorú szabályai miatt nem tudnának bekerülni. Az AltStore PAL a fejlesztő honlapjáról, ide kattintva tölthető le az éves díj megfizetése után.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A vízügy állítja, csak a patak felét kotorják ki, csak egy fontos vízpótló útvonalon, és meghagyják a védett állatok búvóhelyeit.