Fontos értesítést kap a Facebooktól: dönthet, hogy felhasználhatja-e az adatait a Meta a mesterséges intelligenciájához
Elkezdi betanítani a mesterséges intelligenciáját (MI) a Meta, és ehhez az ön adatait is felhasználja – alapértelmezetten. Ha viszont kitölt egy űrlapot, még elejét veheti ennek. Mutatjuk, hogyan.
hvg.hu
Fontos értesítést kezdett el kiküldeni a magyar felhasználóknak a Facebook csütörtök hajnalban. A Meta ebben arról tájékoztat, hogy rövidesen erre a régióra is „kiterjeszti” a platform azon funkcióit, amelyeky a mesterséges intelligenciára épülnek.
A nemzetközi szaksajtóban egyelőre nem leltük nyomát a jelenségnek, Magyarországon mindenesetre a Meta szerint több MI-funkció is elérhető lesz, erre azonban egyelőre csak készülődik a cég, kezdésként az alábbi tájékoztatással. (Az ismétlődő „élmény” kifejezés nem több puszta marketingfogásnál.)
Ez áll a kiküldött értesítésben.
hvg.hu
Mi ez, és miért szólnak előre?
Az értesítés valójában több egyszerű tájékoztatásnál. Lényegében arról van szó, hogy a Meta rövidesen bevezeti néhány, a mesterséges intelligenciára épülő funkcióját, és ezek „fejlesztésére, javítására” a felhasználók adatait is felhasználja a cég a „jogos érdek nevű jogalapra hivatkozva”.
A jó hír: lehet tiltakozni ez ellen. A rossz: nem néhány kattintás a folyamat.
Az értesítés ezen a ponton egy érdekes nyelvi bukfencet vet: a „right to object az adataid e célokra történő felhasználása ellen” nem egy újabb nyelvújítás eredménye, sokkal inkább azt próbálja közölni, hogy joga van tiltakozni az adatai felhasználása ellen.
Ha szeretné ezt meglépni, kattintson a „right to object” szövegrészletre, ami a kapcsolódó súgóoldalra vezeti önt.
Ez valójában egy űrlap, melyet kitöltve és beküldve kérheti a Metát, hogy ne használja fel az adatait. Ezek közé tartoznak a
bejegyzések,
képek és a hozzájuk tartozó képaláírások,
az MI-nek küldött üzenetek.
A cég hangsúlyozza: az MI tanítására nem használja fel az ismerősökkel, családtagokkal folytatott privát beszélgetéseket.
„A tiltakozási kérelmeket a vonatkozó adatvédelmi előírásoknak megfelelően felülvizsgáljuk. Ha a kérelmedet elfogadjuk, a továbbiakban is ezt fogjuk alkalmazni” – írja a képernyőn megjelenő üzenet, megjegyezve, hogy a tiltakozás ellenére is kezelhetnek önnel kapcsolatos adatokat a funkciók fejlesztése és javítása céljából.
Mark Zuckerberg egy Instagramra feltöltött videóban arról beszélt, hogy a Facebook anyacége 350 ezer szuperchipet vásárol 2024 végéig az Nvidiától, hogy felgyorsítsa az általános mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatás-fejlesztést.
Mindenesetre, az adatfelhasználás döntő többségét az űrlap kitöltésével meg lehet akadályozni. Ehhez meg kell adni szövegesen
az országot,
az e-mail-címet (azt, amivel a Facebookot használja),
egy rövid szöveget arról, milyen hatással van önre ez az adatkezelés (itt adja meg, miért nem szeretné, ha a Meta felhasználná az adatait),
és egy külön mezőben még néhány kiegészítő információ is megadható.
Egyelőre ennyi a történet. A kérelmet a Meta elbírálja, de nem magától értetődő, hogy elfogadja-e azt – érdemes tehát bőszen érvelni, miért nem szeretné valaki, ha felhasználná a cég az adatait.
Hogy mikor és milyen MI-funkciók érkezhetnek meg a magyar piacra (is), az egyelőre nem pontosan ismert – ezen a pontos az már szinte biztosnak tűnik, hogy rövidesen kiderül.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.