Kukázza az Androidot a Microsoft Kínában, kötelező lesz az iPhone-használat
Ősztől kötelező lesz minden Kínában dolgozó Microsoft-alkalmazottnak az iPhone-használat, miközben az országban épp ennek ellenkezője bontakozik ki a kormányban.
HVG
Komoly szigorítással néznek szembe a Microsoft kínai leányvállalatának munkavállalói: szeptembertől nem használhatják tovább az androidos készüléküket munkára, mindenképp iPhone-ra kell váltaniuk.
A lépés mögött biztonsági megfontolások állnak az ügyről hírt adó Bloomberg szerint. A lap arról is ír, hogy a Microsoft épp szembe mehet az árral Kínában, mivel az ország kormányáról úgy hírlik, mérlegeli, hogy betiltja az iPhone-ok használatát a kormányzatban.
A Microsoft kínai dolgozói eddig hazai márkákat (Huawei, Xiaomi) használtak, és most egy iPhone 15-öt fognak kapni – Hongkongban is. A váltás egyik oka, hogy a Play Áruház nem érhető el Kína területén (Hongkonban mondjuk igen), az Apple-féle App Store azonban igen – így a Microsoft Authenticator hitelesítő alkalmazást is be tudják szerezni az alkalmazottak, ahogyan más személyazonosság-igazoló appokat is.
A vállalat két nap alatt mintegy 200 milliárd dollárt veszített.
Szeptembertől az androidos készülékek már nem lesznek használhatók a Microsoft rendszereibe történő belépéshez. Az Authenticator és a hasonló megoldások – amellett, hogy az Apple eszközein Kínában is elérhetők – az iPhone biometrikus azonosítását (Face ID) használják, így szinte lehetetlen visszaélni vele.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.