Beperelte két, nyolcvanas éveiben járó újságíró a ChatGPT-t, mert ellopja és felhasználja életük munkáját – írja az AP hírügynökség. A Massachusetts-ben élő 84 éves Nick Gage és a 81 éves Nick Basbanes újságíróként és íróként dolgozta végig az életét, és úgy döntöttek, kipróbálják a ChatGPT-t. Kettejük közül Basbanes próbálta ki először, mert lenyűgözte annak ellenére is, hogy tudta, hibázásra hajlamos és a forrásokat sem jelöli meg.
Aztán rájöttek, hogy a chatbot engedély nélkül felhasználta a műveiket és újságcikkeiket. Szóltak egyikük jogászként dolgozó vejének, majd idén januárban beperelték a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-t és a Microsoftot, mert “ellopta a szerzői joggal védett munkájukat”. Azok előtt, akik félnek attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat két lehetőség van: vagy megállapodnak egy bizonyos összegben a fejlesztőkkel, amiért cserébe szabadon felhasználhatják az írásaikat, vagy felveszik a kesztyűt és harcolnak az igazukért. Utóbbit választotta a két veterán újságíró.
Nick Gage 1983-ban megjelent nagysikerű regényében családjának tragikus történetét írja meg, és azt, hogyan kutat az anyja halálának okai után. A könyvből 1985-ben John Malkovich főszereplésével film készült Eleni címmel. Annak érdekében, hogy minél többet megtudjon anyja halálának körülményeiről, Gage felmondott a New York Times-nál és 160 ezer dolláros tartozást halmozott fel. Elment abba a faluba, ahol az anyját megölték, és minden falubelit felkutatott, hogy kikérdezze őket.
Az egykori oknyomozó újságíró attól tart, hogy a ChatGPT miatt a szerkesztőségek és a kiadók bezárnak majd, a tehetséges fiatal íróknak pedig nem lesz lehetőségük nyomtatásban publikálni írásaikat.
A januárban benyújtott keresetüket egy nagyobb ügy részeként tárgyalják majd, amelyben olyan ismert írók perelték be az OpenAI-t, mint Jodi Picoult, A nővérem húga című könyv írója, vagy a Trónok harca szerzője George R. R. Martin. Az íróktól nem kért engedélyt műveik felhasználására az OpenAI. Az ügyet az a bíró vizsgálja majd, aki azt a pert is levezette, amiben a New York Times perelte be a céget, mert engedély nélkül használták fel cikkeiket a ChatGPT „betanításához”. Egyelőre a felderítési szakaszban van az ügy, a tárgyalások megkezdése akár 2025-ig is elhúzódhat.
Mivel a két újságíró beadványa túlságosan hasonlít a szépirodalmi írókéhoz, nem biztos, hogy tanúként meghallgatják a Massachusetts-i párost a manhattani szövetségi bíróságon. Ennek ellenére a két férfi nem bánja, hogy elindították az eljárást. Az AP hírügynökségnek adott nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, ezzel az írás mesterségének védelméért tettek.
(Kiemelt képünk illusztráció, a Trónok harca szerzőjét ábrázolja a könyvein alapuló sorozat Emmy-díjával.)