Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Két nagy újítást is bevezet a Google a YouTube Musicban, az egyikkel a mesterséges intelligencia állít össze önnek egy lejátszási listát.
A Spotify után a YouTube Music is a mesterséges intelligencia segítségével hoz létre lejátszási listákat a felhasználóknak. Az új funkció – melyről a The Verge és a 9to5Google szerzett tudomást – a kívánt zenék leírása nyomán készíti el a listát, tehát ön mondhatja azt neki például, hogy „a 2010-es évek alternatív zenéi”, de bizonyára valamilyen konkrét példát is felhozhat az MI-nek.
A YouTube Music másik újdonsága a Shazamnál már megismert dúdolós zenekeresés – de lehet énekelni is, ahogyan természetesen azt is felismeri a platform, ha valahol épp szól a zeneszám. Ez az új funkció az androidos és az iOS-es készülékekre is megérkezik, és a keresés menün belül, egy hullámos ikont megérintve lehet előhívni. Ha a YouTube Music felismerte az adott zeneszámot, megjeleníti az előadót és a címet, sőt, az album nevét is.
Míg utóbbi újdonságot látszólag korlátozás nélkül elérhetővé teszik a YouTube Music alkalmazásban, az MI-alapú lejátszási listák készítése jelen pillanatban csak az Egyesült Államokban élesedett, és a prémium előfizetést is megköveteli.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.