Halálba navigált három embert a Google Térkép, egy félkész hídról zuhantak le az autójukkal
Három férfi vesztette az életét Indiában, miután az autójuk lezuhant egy félkész hídról, amire a Google Térkép utasítása mentén hajtottak fel.
HVG
A The Economic Times beszámolója szerint a három férfi épp egy esküvőre tartott éjszaka, amikor a baleset történt – és nem voltak tisztában a híd állapotával. A balesetezett járművet másnap fedezték fel a helyiek a híd alatt.
Egy helyi tisztviselő úgy nyilatkozott a médiának, hogy az autóban a Google Térképet használták navigációra, és az egyik családtag a cég alkalmazását okolja a balesetért. Elmondása szerint ugyanis a szolgáltatásnak nem szabadott volna azt jeleznie, hogy a híd elkészült – de nem volt kitáblázva sem, hogy a híd nincs kész.
Heteken belül minden felhasználó megkapja a Google Térkép két új funkcióját, amitől kényelmesebb és biztonságosabb lesz a navigálás. Emellett a Waze-ről sem feledkezett meg a Google.
A híd egyes részeit néhány hónappal ezelőtt elmosta egy árvíz, és már megkezdték az újjáépítését ennek a szakasznak. A Daily Mail azt írja, az eddigi vizsgálatok alapján a sofőr által használt Google Térkép elavult adatok alapján dolgozott.
A Google együtt dolgozik a helyi hatóságokkal az eset kivizsgálásán, és együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak. Egy nagyon hasonló baleset történt már 2023-ban is, amikor egy 47 éves amerikai férfit navigált a halálba a szolgáltatás, aki szintén egy korábban leszakadt hídról zuhant le.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.