Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Pixel 6 és Pixel 7 okostelefonok támogatási idejét is kitolta a Google, így két évvel tovább érkezik rájuk új Android-verzió.
Akár karácsonyi ajándéknak is tekinthető a Google lépése, aminek a Pixel 6, Pixel 7 és Pixel Fold készülékek birtokosai örülhetnek. A mobilok ugyanis két évvel tovább kapnak frissítéseket, mint azt a megjelenésükkor ígérték – írja az Engadget a Google közlése nyomán.
A mobilok eredetileg három éven át kaptak volna főverzió-frissítéseket, és öt éven át biztonsági javításokat, de most előbbit is öt évre módosította a Google. A Pixel 6 és 6 Pro a 2021 októberi megjelenése miatt épp most kapta volna meg az utolsó Android-főverzióját (15), de így még további két évig lehet számítani új funkciókra is a készülékeken. A fentieken túl még a Pixel 6a/7/7a/7 Pro okostelefonok is két évvel tovább lesznek támogatottak.
Ez egy kifejezetten ritka és kedves gesztus egy okostelefon-gyártótól, elvégre az újdonságokra vágyó felhasználók egy része így néhány évig még várhat a váltással – márpedig lehet, hogy néhányan már keresték a Pixel 6-szériás mobiljuk utódját.
A Pixel 8 óta már hét éven át támogatottak a Google okostelefonjai, ami egy elég jelentős ugrás a korábbi három évhez képest. Talán a Google is érezte ezt, és úgy látták, ennyi még belefér a régebbi készülékek birtokosainál is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.