Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az OpenAI mesterséges intelligencia (MI) fejlesztője hivatalosan is visszautasította helyi idő szerint pénteken az Elon Musk milliárdos vezette vállalatcsoport 97,4 milliárd dolláros (mintegy 37,4 ezermilliárd forint) vételi ajánlatát.
„Az OpenAI nem eladó, és az igazgatótanács egyhangúlag visszautasította Musk úr legújabb kísérletét versenytársa akadályozására” – tudatta a vállalat elnöke, Bret Taylor. A cég a Musk tulajdonában álló X-en azt közölte, hogy a jövőben megerősíti non-profit ágát, és célja, hogy az MI „az egész emberiség” hasznára váljon.
Az OpenAI tavaly decemberben azt jelentette be, hogy közhasznú társaságot hoz létre, ami révén „a korábban képzeltnél nagyobb tőkét lesz képes bevonni”, és ami megszüntet egy sor olyan korlátozást, amelyek a jelenlegi non-profit vállalatot kötik. Marc Toberoff, Elon Musk ügyvédje szerint ez kizárólag az OpenAI igazgatótanácsának egyes tagjait fogja gazdagítani.
Sam Altman, az OpenAI társalapítója a hét elején az X-en utasította vissza Musk ajánlatát, s egyben felajánlotta, hogy 9,47 milliárd dollárért megvásárolná az X-et, amelyet Musk 44 milliárd dollárért vett meg. A dél-afrikai származású milliárdos válaszul svindlernek nevezte Altmant.
Musk maga is egyike volt az OpenAI alapítóinak, de 2019-ben távozott a cégtől, amely később profitorientált leánycéget hozott létre, aminek köszönhetően több milliárd dollárnyi finanszírozást volt képes bevonni. Emiatt Musk azzal vádolta meg az OpenAI-t, hogy felhagyott eredeti küldetésével és a profitot a közjó elé helyezi.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.