A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

Egy friss jelentés szerint a Meta a jövőben viselhető eszközöket szállíthat majd a hadseregnek, méghozzá az Oculus VR alapítójával közösen. A katonák ennek köszönhetően jobban láthatnak és hallhatnak majd a harctéren.

  • HVG

Hamarosan az amerikai hadseregnél is feltűnhet a Meta. A The Wall Street Journal beszámolója szerint a cég a jövőben hight-tech eszközöket gyártana és szállítana a fegyveres erőknek, mindezt Palmer Luckey védelmi cégével, az Anduril Industriesszel közösen tenné meg. Luckey neve ismerősen csenghet, ő alapította ugyanis az Oculus VR-t, és ő tervezte az Oculus Riftet.

A lap szerint a projekt az EagleEye névre hallgat, a szerződés pedig nagyjából 100 millió dollár, vagyis mostani árfolyamon mintegy 35,6 milliárd forint értékű – igaz, az üzletet még nem ütötték nyélbe. Az EagleEye egy nagyobb, 22 milliárd dolláros – 7837,6 milliárd forintos – projekt része, amely során viselhető eszközöket kell készíteni a hadsereg számára, és amelynek vezető beszállítója az Anduril.

Az EagleEye egy olyan, sisakokból, szemüvegekből és egyéb viselhető eszközökből álló termékcsalád lesz, amelyek kiterjesztett valósággal vagy virtuális valósággal segítik a katonákat. A jelentések szerint ezek az eszközök olyan érzékelőket tartalmaznak majd, amelyek javítják a katonák hallását és látását. Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója egy nyilatkozatban azt mondta, hogy a technológia segít „megvédeni az érdekeinket belföldön és külföldön” egyaránt.

https://x.com/PalmerLuckey/status/1928126824644522306

A szerkezet segítségével a kilométerekre lévő drónok is észlelhetővé válnak, és a célpontokat is könnyebb lesz felderíteni. Emellett lehetővé teszi majd a katonáknak, hogy interakcióba lépjenek a mesterséges intelligencia által vezérelt fegyverrendszerekkel.

Palmer Luckey nemrég arról beszélt: nemcsak Zuckerberget, de más vezetőket is sikerült meggyőznie arról, hogy fontos a hadsereggel való együttműködés. Luckey egyébként régóta támogatja Trumpot, egy, a CBS-nek adott interjúban nemrég arról beszélt, hogy az első Trump-adminisztráció alatt is jól teljesített a cége, a második alatt pedig minden bizonnyal még jobban fog.

Az amerikai hadseregnek egyébként a Microsoft is partnere. A vállalat HoloLenseket készít az egyenruhások számára, ám korábban több probléma is volt a szerkezettel, a viselői például rosszullétre és hányingerre panaszkodtak. Ezt elvileg már sikerült kijavítani, így azóta be is rendelte a hadsereg a cégtől a készülékeket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások