Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Eddig öt olyan utórengés volt, amit a lakosság is érzékelt.
A szombat esti 3,6 magnitúdójú földrengést követően az éjszaka folyamán folyamatosak voltak az utórengések Csongrád térségében – számolt be róla Facebook-oldalán vasárnap a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Azt írták, hogy a bejelentések alapján eddig öt olyan utórengés volt, amit a lakosság is érzékelt, 1,9-2,4 közötti magnitúdóval. Emellett számos olyan eseményt is “látnak”, ami csak műszeresen kimutatható.
A kutatóintézet munkatársai a helyszínen egy ideiglenes mérőállomást helyeznek el, amely lehetővé teszi a rengések pontosabb helymeghatározását, mélységük becslését – közölték.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum július 20-áig nyitva tartó kiállítása.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
A színész lesz a következő Nagy Ő.