Apple-győzelem a Formula-1-en

Az F1 az Apple számára is meghozta a sikert. Persze nem konkrétan a nemzetközi autóverseny-sorozat, nem is a vállalat dedikált versenyzője (nincs is ilyen), hanem a versenyről szóló legújabb alkotás, az F1: The Movie (2025) című amerikai filmdráma.

  • HVG HVG
Apple-győzelem a Formula-1-en

Igazi sikert, mondhatni mérföldkövet jelent az Apple filmkészítési és -forgalmazási szekciója, az Apple Original Films számára a Brad Pitt főszereplésével készült F1:The Movie című amerikai film (amelynek producere a hétszeres F1-világbajnok, Lewis Hamilton, rendezője pedig az a Joseph Kosinski, aki legutóbb a Top Gun folytatásával robbantott kasszát). Az Apple Originals korábbi mozifilmjei ugyanis a kritikusi elismerések és a nagy nevek szerepeltetése ellenére is alulteljesítettek az igazi megmérettetésen, azaz a mozikban.

A Forbes néhány példát is említ: a 2021-es CODA hiába kapta meg a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, csak korlátozott számban vetítették, és leginkább az Apple TV+-on, a techóriás streamingszolgáltatásán érte el az embereket. Martin Scorcese 2023-as filmje, a Megfojtott virágok is csak nehezen termelt némi nyereséget, hiába játszották a főszerepeket Leonardo DiCaprio és Robert DeNiro.

Most viszont fordult a kocka: az F1 már a nyitóhétvégén is óriási, több mint 55 millió dolláros jegyárbevételt hozott az észak-amerikai mozikat tekintve, globálisan pedig 144 millió dollárt. Mostanra pedig a film átlépte az 500 millió dolláros globális jegyárbevételt, és ezzel a vállalat eddigi legnagyobb bevételt hozó mozibemutatója lett. Úgy tűnik, az F1 jegypénztári teljesítménye lehetővé teszi az Apple számára, hogy kizárólag a mozibevételekből megtérüljön a filmre fordított teljes befektetése.

F1® The Movie | Official Trailer

Meet APXGP. Sonny Hayes and Joshua Pearce. #F1Movie only in theaters this SUMMER. From Apple Original Films and the filmmakers from Top Gun: Maverick comes the high-octane, action-packed feature film F1, starring Brad Pitt and directed by Joseph Kosinski.

Az F1-et több mint 80 országban mutatták be, és állítólag a hétköznapi vetítések során is nagy nézettséget produkált. 509 millió dolláros bevételével megelőzte a 502 millió dolláros „Supermant”, és a nyár egyik legnépszerűbb filmjévé vált.

A mozibemutató után várhatóan még idén megjelenik az Apple TV+-on is a film. De lesz más F1-es „csemege” is a platformon (legalábbis Észak-Amerikában): a Business Insider úgy tudja, hogy az Apple nyertes (150 millió dolláros) ajánlatot tett a Forma-1 streamelésére is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.