Itt a gyerekcipő, amiben bárki elrejtheti az Apple nyomkövetőjét

Technológiai szempontból is érdekes gyerekcipő-kollekciót dobott piacra a Skechers – ezekben van ugyanis egy rejtett rekesz, ahová Apple AirTag, azaz nyomkövető rakható.

  • HVG

Mint a dologra felfigyelő Apple Insider kifejti, a csavarral rögzített rekesz a sarokrésznél, a talpbetét alatt található, és könnyedén behelyezhető oda egy AirTag. A szülők így könnyedén követhetik, merre jár épp a gyerekük – legalábbis a cipője. Fontos ugyanakkor, hogy nem jár a cipőhöz az eszköz, azt külön kell megvásárolni, és a jelek szerint nem is fogott össze a Skechers az Apple-lel.

https://youtu.be/t1P3vEeB5Kw

A cipőgyártó nem írja le kerek-perec, hogy a gyerekek nyomkövetésére lett kialakítva ez a kis rekesz a cipőben – ők következetesen úgy fogalmaznak, hogy a szülők a cipő helyzetét tarthatják szemmel. Mint a TechCrunch hozzáfűzi, ilyen karkötők, talpbetétek, kitűzők már eddig is léteztek, titkos AirTag-rekesszel ellátott cipő azonban eddig még nem volt.

Mivel csak gyerekeknek szánt cipőkben adott ez a lehetőség, valószínűtlen, hogy felnőttek titkos követésére is használják majd ezt a képességet. Még ha így is lenne, az okostelefonok manapság már riasztanak, ha egy ismeretlen AirTag vagy más hasonló eszköz van az emberrel folyamatosan.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások