Lecsapott az amerikai pénzügyminisztérium: szankciókat vetettek be egy nemzetközi csalóhálózat ellen, melyet Észak-Korea használt arra, hogy hackereket juttasson be amerikai nagyvállalatokhoz – valódi álláskeresőnek álcázva.
A szankcionálás – fejti ki a TechCrunch – az amerikai pénzügyminisztérium nemrégiben kivetett intézkedései közé sorolható, amelyek célja, hogy felvegyék a harcot azokkal az észak-koreai állami alkalmazottakkal, akik hamis személyazonossággal igyekeznek munkát találni amerikai nagyvállalatoknál.
Ha sikerrel járnak, és tényleg felveszik őket, a hackerek fizetést kapnak a cégtől, amit aztán Phenjan tesz el, és fordíthatja például az atomprogramja finanszírozására. Ennél nagyobb gond azonban az, hogy ellophatnak érzékeny céges titkokat, és váltságdíjat is követelhetnek.
Sajnálja tettét Christine Chapman, egy amerikai nő, aki észak-koreai embereknek segített bejutni amerikai cégekhez. A végén már köszönetet is mondott az FBI-nak, amiért elfogták.
Az amerikai pénzügyminisztérium közlése szerint a most szankcionált csalóhálózat legalább 1 millió dollárt szedett össze az észak-koreai rezsimnek – de egy orosz személyt és egy kínai céget is szankcionáltak az esettel összefüggésben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.