Ha a Netflixről csak egyetlen jelenetet akar kiragadni és megosztani, mutatjuk, hogyan kell

Vannak megkötések, de jött egy hasznos megosztós funkció a Netflixre.

  • HVG

Megosztaná kedvenc jelenetét egy ismerősével, de ötlete sincs, hogyan tehetné ezt meg a Netflixen? Akkor itt a jó hír: már megteheti, ráadásul pontosan ki is jelölheti a megosztani kívánt jelenet kezdő- és záróidőpontját.

Mint a 9to5Mac kiemeli, a streamingplatformok általában nem engedélyezik a tartalmak megosztását – még egy egyszerű képernyőképet sem lehet készíteni a sorozatok vagy filmek egy-egy pillanatáról. Minden látszik, a vezérlők is, de a tartalom helye rendre csak véget nem érő feketeség.

Emögött adatvédelmi megfontolások állnak, de azért finoman már nyitnak a szolgáltatók a megosztás felé – most a Netflix tett egy apró, megfontolt lépést, hogy kiszakadjon ebből. Azért nem vitték túlzásba, mert rendes videóként továbbra sem tudja csak úgy megosztani a kedvenc pillanatát bárkivel, ráadásul egy korábbi hasonló funkció felturbózott változatának tűnik a dolog.

Az újdonság tapasztalataink szerint kizárólag a mobilos és a táblagépes alkalmazásban érhető el. Ha elindít egy tartalmat, a vezérlősáv bal szélén láthat egy „Kivágás” nevű opciót; ezt kell megérintenie. Ezután egy olyan felületen találja magát, ami eléggé hasonlít a videóvágó programokéhoz – itt kell a csúszkákkal kijelölnie a megosztani kívánt rész elejét és végét.

Így lehet kijelölni a kívánt jelenetet (a tartalom a képernyőkép-készítés tilalma miatt nem látszik)
képernyőkép / HVG

Ha sikerült, csak nyomja meg a „Mentés” gombot a jobb felső sarokban, és elő is ugrik a megosztás menü: itt elküldheti a linket az ismerőseinek, vagy meg is oszthatja a pillanatot például egy Instagram-történetben. Utóbbi kapcsán fontos, hogy nem videó lesz megosztva, csupán egy állókép a tartalom nevével, fotójával és pár részletével – például az évad- és epizódszám, valamint a választott kezdési időtartam látszik.

Ha valaki megnyitja ezt – vagy az ön által küldött hivatkozást –, csak akkor látja kijelölt részletet, ha ő maga is Netflix-előfizető. Innen már a normál netflixes lejátszóban indul el a videó.

A dolognak tehát megvannak a maga korlátai, és csak kicsit könnyebb így megosztani, mint mondjuk megírni, hogy „Manifest, első évad második rész, 4 perc 32 másodperctől 5 perc 51 másodpercig, nézd!”.

A pillanatokat egyébként „Az én Netflixem” menüpont alatt bármikor megtalálhatja, és újból megoszthatja.

Az újdonsághoz érdemes lehet frissíteni a Netflix alkalmazást a Play Áruházban és az App Store-ban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások