A mesterséges intelligencia által működtetett csevegőbotok – mint amilyen például a ChtGPT is – egyre nagyobb szerepet játszanak az emberek spirituális életében – számolt be róla a The New York Times. A lap azt vizsgálta, mennyire népszerűek a valláshoz köthető chatbotok és alkalmazások.
A lap szerint a Bible Chat nevű alkalmazást például több mint 30 millió alkalommal töltötték le, míg egy másik, a Hallow nevű 2024-ben felért az Apple App Store-jának első helyére – már ami a letöltések számát illeti. Ezek az alkalmazások többnyire vallási tanokhoz és a szentíráshoz irányítják az embereket az általuk feltett kérdéssel kapcsolatban, ugyanakkor a lap talált egy olyan weboldalt is, amelynek készítői azt írták, a felhasználók egyenesen Istennel cseveghetnek.
A lap által megkérdezett rabbi, Jonathan Roman szerint a chatbotok „a hithez vezető utat” jelenthetik „egy egész generáció számára, akik soha nem jártak templomban vagy zsinagógában”.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a chatbotok azonban olyan mesterségesintelligencia-modellekre épülnek, amelyeket a felhasználók véleményének validálására terveztek. Emiatt vannak olyan eszközök, amelyek az álhíreket vagy az összeesküvés-elméleteket is megerősíthetik. Heidi Campbell, a Texas A&M Egyetem tudósa arra figyelmeztet: a chatbotok pontosan azt mondhatják a felhasználóknak, amit hallani akarnak.
A szakember kiemelte: ezek az eszközök adatokat és mintákat használnak, így valójában nem spirituálisak, csak azt látszatot keltik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.