Itt van, tölthető a Windows 11 idei nagy frissítése

Csalódni fognak azok a felhasználók, akik nagy újdonságokat vártak a Windows 11 25H2-es frissítésével – a Microsoft ugyanis szinte semmi újat nem hozott a rendszerbe.

  • HVG

Befutott a Windows 11 éves „nagy” frissítőcsomagja, a 25H2 – de az idei év más, mint a többi. Az őszi csomagok rendszerint egy sor új funkciót hoznak a rendszerbe, a 2025-ös frissítés azonban nem. Sőt.

Mint az Engadget írja, egyfajta „engedélyezési csomag” a 25H2, amely a tavalyi, 24H2-es változathoz hozzáadott legújabb funkciókat tartalmazza. Tehát remek lehetőség arra, hogy a felhasználók behozzák a lemaradásukat, ha eddig ódzkodtak a Windows 11 elmúlt időszakban kiadott funkciófrissítéseitől.

Néhány 25H2-specifikus frissítés azért akad: a Microsoft közlése szerint több ponton is „jelentősen” fejlődött a sebezhetőség-észlelés a rendszerben. A 25H2 egy kicsit soványabb is, mert kikerült belőle két elavult rendszerkomponens (a PowerShell 2.0 és a Windows Management Instrumentation Command-line / WMIC). Ezekre a legtöbbeknek nem is volt szüksége, elsősorban csak a rendszergazdák és a haladó felhasználók számára lehetett hasznos.

Mégsem szűnik meg a Windows 10 októberben, ingyenesek maradnak a frissítések is

Kaptak egy év haladékot az európai Windows 10-felhasználók, nem kell majd fizetni a rendszer frissítéseiért.

A Windows 11 25H2 már elérhető, de a Microsoft több hullámban juttatja el a felhasználókhoz – első körben azok kapják meg, akik bekapcsolták a „Legújabb frissítések letöltése, amint elérhetővé válnak” opciót a Windows Update-en belül.

A következő hónapokban várhatóan jönnek majd érdemi újdonságok is a Windows 11 25H2-be.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások