Hullanak az Amazon drónjai, ismét vizsgálják a cég szállítóeszközeit. A napokban két, MK30 típusú szállítódrón is lezuhant Arizona államban, miután nekiütköztek egy építőipari darunak. A cég a baleset miatt egy időre felfüggesztette a drónos kiszállítást.
A drónok az eddigi információk szerint épp visszafelé tartottak az Amazon raktárába, amikor nekimentek a daru gémjének. A zuhanást követően mindkét drón kigyulladt, egy embert füstmérgezés miatt kellett ellátni – számolt be róla az ABC15 Arizona hírcsatorna.
Egy szemtanú a 12 Newsnak arról beszélt, hogy a drón elvágta a daru kábelét, amelyet berendezések emeléséhez használtak egy épületnél. Erik Mendez, a helyi rendőrőrs szóvivője szerint az előzetes vizsgálatok arra utalnak, hogy a két Amazon-drón egymás után haladt, és egyik sem észlelte az előtte lévő darut. A szerkezetek két különböző parkolóhelyre zuhantak.
A tüzet végül a helyi tűzoltóság fékezte meg, az amerikai légügyi hatóság (FAA) pedig az Amazonnal közösen kezdett a baleset körülményeinek vizsgálatába – írja a The Verge. A cég végül az incidens után két nappal újraindította a drónos kiszállításokat, mondván: „biztosak abban”, hogy nem a drónokkal vagy az azokat támogató technológiákkal volt a gond. Ennek ellenére bevezettek olyan intézkedéseket, melyek révén elméletileg jobban figyelemmel kísérhetik a drónok a mozgó akadályokat.
A drónos kiszállítás alig egy éve érhető el az Amazonnál a baleset helyszínén, de már másodjára kellett földre parancsolni őket – korábban egy tesztlétesítményben zuhant le az egyik szerkezet, és az FAA vizsgálatának lezárultáig nem emelkedhettek újból a magasba.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.