Öt éven át körözött a Föld körül geostacionárius pályán az a kínai műhold, amiről semmit sem lehet tudni azon kívül, hogy egy kormányzati rakományt szállít, és hogy egy új technológiát tesztelnek vele. A szigorúan titkos küldetés vége felé egy ausztrál cégnek sikerült felvételt készítenie róla, ami egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy milyen eszközről is van szó pontosan – írja a Gizmodo.
A High Earth Orbit Robotics (HEO) hétfőn tette közzé a Hszincsisu Jencseng–7 (XJY-7) nevű kínai űreszközről készült képét, amelyen egy nagyméretű parabolaantenna és két napelem látható. Az űrben lévő műholdjai segítségével különböző szögekből volt képes adatokat gyűjteni a műholdról, majd azt egy háromdimenziós képpé összeállítani.
Az XJY-7 még 2020 decemberében indult útnak a kínai Long March 8 rakéta segítségével, amelynek ez volt az első repülése. A pontos célja azóta sem ismert. A műhold október 16-án lépett újra a Föld légkörébe Tenerife felett. Mielőtt ez megtörtént volna, a HEO képalkotó műholdak hálózatát használta az XJY-7 azonosítására, valamint meg is közelítette azt. „A HEO nagyfrekvenciás nem földi képalkotással elemezte az XJY-7-et, és több szögből is készített róla képet” – írta a cég az X-en. Mivel a napelemei rögzítettek, így a teljes szerkezetnek el kell fordulnia, ha áramot akar termelni.
A szakemberek a képek alapján úgy vélik, egy SAR (synthetic aperture radar) műholdról van szó. Az ilyen eszközök energiaimpulzus segítségével nagy felbontású képeket készítenek bolygónkról, függetlenül az időjárási viszonyoktól vagy a nappali fénytől. A SAR-műholdakat a Föld felszínének feltérképezésére használják, valamint nagy infrastrukturális projektek megfigyelésére, de védelmi és hírszerzési célokra is bevetik.
Kínának még számos másik, titkos műholdja van, amelyek működéséről és céljáról szinte semmit sem lehet tudni. A hasonló képalkotó megoldások azonban segíthetnek ezekre fényt deríteni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.