Visszavonulót fújt a Microsoft, elmaradhat a Windows egyszerűsítése

Hiába járnának jól a felhasználók, a rendszergazdák szerint rossz ötlet lenne egyszerűsíteni a frissítések nevét a Windows 11-ben – és úgy tűnik, a Microsoft hallgat a kritikákra.

  • HVG

Pár napja jelentette be a Microsoft, hogy a jövőben sokkal egyszerűbben lesznek megfogalmazva a Windows frissítései – azaz vége a „kumulatív” és egyéb szavaknak a leírásban, helyette szimplán csak annyit ír a rendszer, hogy „biztonsági frissítés” stb.

Ez egy örömteli változás, elvégre a hétköznapi felhasználók számára sokkal érthetőbb lehet a frissítések szövegezése, és könnyebben ki lehet bogozni, hogy mi micsoda. Igen ám, de a Microsoft saját fórumain nem aratott osztatlan sikert a változtatás, a rendszergazdák ugyanis többnyire negatívan nyilatkoztak – róla – írja a Neowin.

Az eddigi névadási gyakorlat. Úgy tűnik, nem fog egyszerűsödni
képernyőkép / HVG

A rendszergazdák állítják: a változtatások nem jelentettek volna valódi könnyebbséget a felhasználókat, az ő életüket azonban csak bonyolította volna. A Microsoft reagált a kritikákra, és közölte: felülvizsgálja a korábbi gyakorlatát, főleg a dátumok viszonylatában. Így azok szinte biztos, hogy nem fognak eltűnni a nevekből a jövőben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások