A romantikus filmekhez is tökéletes a Windows újdonsága

Rég várt funkció debütál a Windows 11-ben: végre egyszerre két Bluetooth-fülhallgatót, vagy más audioeszközt is lehet csatlakoztatni a rendszerhez.

  • HVG

Párok, barátok egyaránt örülhetnek a Windows 11 új funkciójának, melynek segítségével egyszerre két audioeszközzel is lehet zenét hallgatni, vagy filmet nézni. Ez azt jelenti, hogy például egyidejűleg két Bluetooth-fülhallgató is kapcsolódhat a windowsos számítógéphez, és azon egyidejűleg szólalhat meg az adott tartalom. Mint a régi, vezetékes időkben a jack-elosztókkal.

Mint a The Verge írja, a funkció mögött a Bluetooth LE (Low Energy) audiokodek dolgozik, és a Windows 11 előzetes verzióiban már kipróbálható. A használata nem lesz bonyolult: csak csatlakoztatni kell a PC-hez mindkét eszközt, majd a gyorselérés menüben ki kell válassza a „Megosztott hang” (Shared Audio) lehetőséget. A pontos magyarosítás ettől még eltérhet.

Microsoft

A Bluetooth LE-t még augusztusban mutatta be a Microsoft a Windows 11-ben. Az újdonság jobb hangminőséget is hoz a támogatott vezeték nélküli eszközökre – és itt jön a fekete leves. A megosztós funkció ugyanis egyelőre csak a támogatott Copilot Plus PC-ken érhető el, de a cég közleménye alapján nincs kizárva, hogy később szélesebb körben is elérhetővé teszik majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások