Az Európai Unióban 2024-ben lépett hatályba a digitális piacokról szóló jogszabály, a DMA, mely alapvető változást hozott számos nagy techvállalat számára. Legalábbis az EU-s működésükben.
A DMA komolyan érintette az Apple-t is, a cégnek ugyanis meg kellett nyitnia például az iPhone-jain futó iOS operációs rendszert: ennek köszönhető, hogy immáron alternatív alkalmazásboltokat is lehet telepíteni a mobilokra. Ezzel – az EU területén – megszűnt az App Store egyeduralma.
Egy másik változás, hogy immáron kötelező alapértelmezett böngészőt és keresőmotort választani. Ehhez az első indításkor egy randimizált listát kínál fel a rendszer, melyen minden böngészőprogram megjelenik. Nem lehet reflexből dönteni, kötelezően le is kell görgetni a lista aljáig, hogy végignézze az opciókat. Ezután ráadásul még arról is döntenie kell, hogy a választott programban milyen keresőt szeretne használni.
Úgy tűnik, eredményes ez a dolog, és a kisebb piaci részesedéssel bíró böngészők is nyertek vele: a norvég Opera ugyanis azt közölte, hogy az európai iOS-felhasználói bázisa – egyes piacokon – akár ötszörösére is nőtt a DMA hatályba lépése óta, szúrta ki a 9to5Mac.

A cég közleménye szerint a napi aktív felhasználók számában 88 százalékos volt a növekedés, amit a böngészőválasztó képernyőnek tulajdonítanak – no és persze az elmúlt években bevezetett új funkciókat is kiemelik, hogy azok is hozzájárulhattak egy kicsit.
Az vitathatatlan, hogy a DMA a kisebb fejlesztőknek is adott egy esélyt, hogy a programjaikat megismerhessék az emberek. A listán ugyanis ott van például a Brave, az Ecosia és a DuckDuckGo böngészője is, melyet a felhasználók egy mozdulattal letölthetnek és alapértelmezetté tehetnek az eszközükön. Természetesen a döntés nem végleges: a Beállítások – Appok – Alapértelmezett appok menüpontban bármikor meg lehet változtatni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.