Még októberben láttak napvilágot olyan információk, melyek szerint a Microsoft egy olyan Xbox-csomag bevezetését tervezi, amit ingyenesen lehet használni. Persze, feltételekkel: a játékok előtt ugyanis reklámok jelennének meg.
A cég az elmúlt hónapokban folyamatosan tesztelte az újítást, és most a The Verge felfedezett egy töltőképernyőt, melyen az áll: egy órányi, reklámokkal támogatott játékidő jár minden felhasználónak.
A portál szerint ez egybevág a cég belső tesztjeivel, melyekben egyórás játékmenetekre korlátozzák a hozzáférést, havi legfeljebb öt óra erejéig.
A The Verge úgy értesült, körülbelül két perces reklámblokkot kell majd megtekintenie a játékosoknak az ingyenes csomaggal, a cím csak ezt követően indulhat el.
Nem indult a legjobban az év a Microsoftnál: a januári, első biztonsági javítócsomag egy sor új problémát is hozott a Windowsokba. Ezek egyike egyenesen leállíthatatlanná teszi a rendszert, de szerencsére már megérkezett a javítás.
A kínálat nem lesz teljes, csak néhány játékot lehet majd streamelni a reklámokkal támogatott csomaggal, de lesznek kipróbálható címek, valamint Xbox Retro Classics játékok is.
A lap munkatársa szerint akár már a következő hetekben elérhetővé teheti a csomagot, igaz, egyelőre inkább nyilvános tesztként.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.