200 ezer élő emberi agysejttel játszottak Doomot – videó

A belsőnézetes lövöldözős játékok klasszikusát, a Doomot már többször is megmutatták érdekes felállásokban, futtatták például hűtőn, számológépen, sőt terhességi teszten is. De talán valamennyit felülmúlja egy melbourne-i startup kísérlete: ők ugyanis 200 ezer, laboratóriumban növesztett élő emberi neuronnal játszatják el ezt a játékot.

  • HVG

Izgalmas kísérletet mutatott be az ausztrál Cortical Labs: egy olyan biológiai számítógépet, amelyik Doom játékot játszik. Az FPS akciójáték-klasszikus működtetéséhez 200 ezer élő, bőrből és vérsejtekből származó emberi neuront integráltak egy mikrochipre.

A startup neve nem először kerül a hírekbe: 2022-ben például neuronokat tanítottak meg pingpongot játszani. Ezután a felhasználók elárasztották őket a kéréseikkel: próbálják meg ugyanezt a Doommal is. Az óhajok meghallgatásra találtak, és most már neuronok tömege képes játszani a Doomot.

Ez a játék persze óriási kihívást jelentett, ugyanis a nagyon összetett, 3D-s labirintusai, ellenségei, fegyverei stb. jóval bonyolultabbá teszik a Pong játéknál. De végül mégis sikerrel jártak: a klasszikus 1993-as lövöldözős játékban az emberi agysejtek irányította játékos látható, aki „valódi neuron játékmenet” felirattal démonokra lő.

A háttérben a startup cipősdoboz méretű, CL1 nevű, úgynevezett „wetware”, biológiai komputere áll, ami tulajdonképpen szilíciumchipekre ültetett, laborban tenyésztett emberi neuronok hálózata. Ezek a sejtek – akárcsak az emberi agyban – elektromos impulzusok segítségével kommunikálnak, és képesek alkalmazkodni a kapott ingerekhez.

https://hvg.hu/tudomany/20230526_doom_jatek_futtatasa_kulonbozo_eszkozokon

A kutatók leegyszerűsített formában csatlakoztatták a Doom játékkörnyezetét a neuronhálózathoz. A játék vizuális információit elektromos mintázatokká alakították, amelyeket a sejtek „érzékelnek”. A neuronok válaszjeleiből pedig mozgásparancs lesz: fordulás, lövés, navigáció. Ez azonban nem előre programozott viselkedés: a sejtek visszacsatolást kapnak, és ha „rosszul” reagálnak, kaotikusabb inger érkezik, ha pedig „jobban”, akkor strukturáltabb. A rendszer így a jutalmazásos tanuláshoz hasonló mechanizmust valósít meg.

A kísérlet célja persze nem az, hogy neuronokkal váltsák ki a gamer PC-k chipjeit, hanem hogy megértsék, miként lehet biológiai rendszereket számítási feladatokra használni. Az ötlet egy videót is közzétettek a működésről. A videó azzal a felhívással zárul, hogy a fejlesztők és kutatók bátran használják a nyílt Cortical Labs CL1 API-t, hogy lássák, mit tudnak építeni. „A neuronok mindenesetre készen állnak” – mondja a Cortical Labs.

https://www.youtube.com/watch?v=yRV8fSw6HaE

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások