Visszatér a Windows 11-be egy funkció, amit rengetegen hiányoltak
Újból szerkeszteni lehet majd a Windows 11 tálcáján a gyorsbeállításokat, ahol két kattintással lehet be- és kikapcsolni fontos funkciókat.
79 hibát javíthat egy kattintással, aki megnyomja a frissítés gombot a Windowsban.
Ahogyan az a hónap második keddjén lenni szokott, megérkezett a Microsoft biztonsági javítócsomagja valamennyi támogatott Windows operációs rendszerhez.
A márciusi pakkban összesen 79 hibát orvosolt a cég, ezek között kettő már súlyos, úgynevezett nulladik napi (zero-day) sebezhetőség volt. Ezek mellett három hiba kritikus besorolást kapott; ezekből kettő távoli kódfuttatást, egy pedig információk illetéktelen kezekbe kerülését tette lehetővé – részletezi a Bleeping Computer.
A további sebezhetőségek különböző veszélynek tették ki a számítógépet, így ajánlott mihamarabb frissíteni a Windows 10-et és Windows 11-et futtató eszközöket. Előbbi esetben csak a kiterjesztett támogatásra regisztrált felhasználók kapják meg a frissítéseket – erről itt írtunk bővebben.
Újból szerkeszteni lehet majd a Windows 11 tálcáján a gyorsbeállításokat, ahol két kattintással lehet be- és kikapcsolni fontos funkciókat.
A frissítéseket a Gépház – Windows Update menüpontban lehet letölteni. A telepítésükhöz elengedhetetlen a számítógép újraindítása.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.