Rendszerváltás jön a Microsoftnál is, alaposan felforgatják a Windowst
A jövőben sokkal egyszerűbb lesz kipróbálni a Windows tesztelés alatt álló újításait, a Microsoft jelentősen egyszerűsíti az erre szolgáló előzetes programját.
Igencsak megnehezítheti a támadók dolgát, ha telepíti a Windows 10 és 11 áprilisi frissítőcsomagját, melyben ezúttal az átlagnál jóval több biztonsági rést foltoztak be a Microsoftnál.
A hónap második keddjén menetrend szerint megérkezett a Windows 11, valamint a hosszabbított támogatásra regisztrált Windows 10 rendszerek biztonsági frissítőcsomagja.
Az áprilisi pakk igen nagy, összesen 167 biztonsági rést foltoz be – ebből kettő különösen súlyos, úgynevezett nulladik napi hibát orvosol. A Bleeping Computer összegzése szerint nyolc kritikus hiba javítása is megtalálható az áprilisi frissítőcsomagban. Ezek távoli kódfuttatást is lehetővé tettek a támadók számára.
A továbbiak között volt még példának okán 93 jogkör-emeléssel kapcsolatos hiba is a rendszerben, amelyet most javított a Microsoft.
A védettséghez javasolt azonnal telepíteni az elérhető frissítéseket a Gépház – Windows Update menüpontján keresztül.
A jövőben sokkal egyszerűbb lesz kipróbálni a Windows tesztelés alatt álló újításait, a Microsoft jelentősen egyszerűsíti az erre szolgáló előzetes programját.
A Microsoft épp alaposan átalakítja a Windows 11-et, erről itt írtunk részletesen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Balogh Tamás László a közösségi oldalán magyarázza meg a lépést.