Mit tud majd az iPhone 18? Talán fontosabb kérdés, hogy miben lesz rosszabb
A költségcsökkentésre törekedhet az Apple az iPhone 18 esetében, ami az elődjéhez képest is érezhető visszalépést hozhat több ponton is.
Már nem kell sokat várni az iOS 27 bemutatójára, hamarosan kiderül, milyen új funkciók jönnek majd. Néhány információmorzsa már kiszivárgott.
Már csak körülbelül két hónap, és az Apple bemutatja az idei operációsrendszer-frissítéseit, így az iOS 27-et is. Az iPhone-ok új szoftververziója a hírek szerint elsősorban javításokat hoz majd az egyre inkább elkanászodó iOS-hez, de azért lesznek majd új funkciók is.
Az Apple Intelligence és a Siri fejlesztése mellett az iOS 27 a Fotók alkalmazást is új eszközökkel vértezheti fel, írja friss jelentésében a Bloomberg. Az app új, AI-alapú funkcióival a felhasználók például megváltoztathatják egy fotó hátterét, vagy keretezhetik is azt.
A Fotók már eddig is rendelkezett néhány szerkesztési képességgel, például állítható a kontraszt, és filtereket is lehet használni – sőt, még egy AI-alapú radír is van a nem kívánt objektumok eltávolítására, Tisztázás néven.
A Bloomberg jelentése szerint az iOS 27-ben a Tisztázás az „Apple Intelligence eszközök” része lesz; emellett az „Extend” a kép hátterét változtathatja meg, míg az „Enhance” automatikusan javíthatja a fényességet és a képminőséget. Lesz még egy „Reframe” nevű eszköz is, amely utólag tudja megváltoztatni a perspektívát.
A költségcsökkentésre törekedhet az Apple az iPhone 18 esetében, ami az elődjéhez képest is érezhető visszalépést hozhat több ponton is.
Az újítások révén az Apple is felzárkózik a főbb riválisokhoz, így a Google-höz és a Samsunghoz – mindkét gyártó rendelkezik már fejlett fotószerkesztő képességekkel az eszközein.
Az iOS 27-et, valamint a többi új rendszerverziót várhatóan június elején mutatja majd be az Apple.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.