Bár az évek során változtak a külső akkumulátorok, így például vékonyabbak lettek és gyorsabb töltést tesznek lehetővé, de a legtöbb alapja még mindig a lítium-ion technológia. Ezen változtatna most a szingapúri BMX nevű vállalat, amely változtatna az egységek kémiai összetételén.
A cég még a CES 2026-on mutatta be a SolidSafe nevű fejlesztését, most pedig piacra is dobta az első eszközöket. A név egy komplett termékcsaládot takar, amelynek tagjait mágnesese módon lehet csatlakoztatni a telefonokhoz. Az egységeket a hagyományos társaiktól az különböztetni meg, hogy félig szilárdtest-alapú akkumulátorról van szó, így jóval kevesebb a gyúlékony folyadék az eszközben, valamint sokkal kevésbé hajlamos a túlmelegedésre, ezzel együtt pedig a meghibásodásra.
A BMX egy 5000 és egy 10 000 mAh akkumulátort készített, amely az új, a korábbiaknál sokkal jobb vezeték nélküli töltési technológia, a Qi2 segítségével tölti a telefonokat, de kapott egy USB-C-aljzatot is a vezetékes töltéshez, feltöltéshez.

Az eszköz váza alumíniumból készült, a cég pedig állítja, úgy tervezte meg az egységet, hogy még extrém környezetben is strapabíró maradjon, és ellenállóbb legyen a fizikai sérüléseknek, valamint a hőterhelésnek.
A vállalat a fenti két modell mellett elkészítette a SolidState Airt is, ami egy 5000 mAh egység, és amiről a BMX állítja, a világ legvékonyabb félig szilárdtest alapú külső akkumulátora, ami Qi2 technológiával tölt. A paraméterek alapján tényleg egy karcsú darab: mindössze 6,8 mm vastag, titánnal megerősített vázzal rendelkezik, a Qi2-es vezeték nélküli töltés pedig 15 W-os töltést biztosít. Vezetéken keresztül 20 W a maximum teljesítmény.
Az eszköz saját USB-C kábellel rendelkezik, tölteni 30 W-tal lehet, a színes kijelzőjén keresztül pedig a töltési információkat lehet nyomon követni.
A vállalat kapacitástó függően 60 és 80 dollárért – 18 600 és 24 700 forintért – kínálja a SolidSafe-család tagjait a weboldalán.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.