Hat éve tart a jogi csatározás az Apple és az Epic Games között, és bár a Fortnite játék azóta visszatért az App Store-ba, a két vállalat nem kötött békét. Olyannyira nem, hogy az ügyük most újabb mérföldkőhöz érkezett: az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága vállalta, hogy meghallgatja az Apple fellebbezését.
Az Epic Games még 2020-ban perelte be az Apple-t (illetve a Google-t, de a keresőóriással már megegyezett), miután a Fortnite-et eltávolították alkalmazásáruházaikból. Erre azután került sor, hogy az Epic bejelentette, hogy közvetlen fizetési lehetőséget ad a játékhoz, amely megkerüli a tech-óriások natív fizetési rendszereit. Az Epic egyébként az Apple monopolhelyzeteként jellemezte a felszámított magas jutalékot. Mindezzel kezdetét vette a modern tech-történelem legnagyobb trösztellenes pere.
Az első nagy bírósági döntés 2021-ben ugyan több ponton az Apple-nek kedvezett, de egy fontos kötelezettséget mégis előírt számára: nem akadályozhatja meg, hogy a fejlesztők más fizetési lehetőségekre mutató linkeket helyezzenek el az alkalmazásaikban, vagyis a felhasználók dönthetik el, hogy az Apple rendszerét vagy egy külső fizetési megoldást választanak.
https://hvg.hu/tudomany/20260520_epic-games-fortnite-iphone-apple-pereskedes
Az Apple ugyan elfogadta ezt a döntést, viszont meglehetősen sajátosan értelmezte az ítéletet. Ugyan engedélyezte a fejlesztőknek külső fizetési linkek beillesztését, viszont új korlátozásokat vezetett be, és ugyan nem 30, de 27 százalékos jutalékot követelt a linkeken keresztül hét napon belül végrehajtott vásárlásokért. Emellett olyan figyelmeztető képernyőket is megjelentetett, amelyek a külső fizetési rendszerek esetleges kockázataira hívták fel a felhasználók figyelmét. Az Epic szerint az Apple ezzel semmibe vette Yvonne Gonzalez Rogers amerikai kerületi bíró 2021-es végzését.
Mindezzel maga a szövetségi bíró is egyetértett, aki azután tavaly kimondta, hogy az Apple nem egyszerűen kreatívan értelmezte az ítéletet, hanem megszegte azt. A bíróság megtiltotta a 27 százalékos jutalék alkalmazását a külső fizetések után, és megállapította, hogy a vállalat nem hajtotta végre jóhiszeműen a korábbi végzést. A kilencedik körzeti fellebbviteli bíróság később ezt a döntést (az úgynevezett megvetésről szóló ítéletet) helybenhagyta, de egyúttal elrendelte Rogers számára az eljárás folytatását annak megállapítására, hogy mennyi díjat számíthat fel az Apple a fejlesztőknek a harmadik féltől származó fizetési rendszereken keresztül végrehajtott vásárlásokért.
Most pedig a régóta húzódó csata az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságára kerül, amit mindkét peres fél a saját sikereként könyvel el. Az Apple szóvivője a 9to5Mac-nek azt nyilatkozta, hogy „ez egy fontos jogi kérdés, és örülünk, hogy a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja az ügyünket.”
Az Epic pedig ezt írta az X-en: „A Legfelsőbb Bírósághoz fordulunk, ahol folytatjuk a küzdelmet az Apple által a harmadik féltől származó fizetésekre felszámított felesleges díjak ellen. Az alsóbb fokú bíróságok helyesen találták az Apple díjait illegálisnak és versenyellenesnek, és továbbra is védeni fogjuk a szabad piacokat”.
Amit viszont látni kell: a Legfelsőbb Bíróság nem azt fogja eldönteni, hogy az Apple jutaléka túl magas-e, hanem azt vizsgálja, hogy elmarasztalható-e egy vállalat azért, mert ugyan nem sértett meg szó szerint egy bírói végzést, viszont megsértette annak célját és szellemiségét.
Az Apple azt állítja, hogy csak olyan magatartás miatt lehet valakit „megvetés” miatt elmarasztalni, amelyet a bírósági végzés egyértelműen és szó szerint tiltott. Mivel a korábbi végzés nem mondta ki, hogy nem számíthat fel jutalékot külső fizetésekre, szerintük nem követhettek el jogsértést. Az Epic szerint viszont éppen az lenne veszélyes precedens, ha egy ítélet szövegét formálisan ugyan betartják, viszont annak célját teljesen kiüresítik, hiszen akkor a nagyvállalatok gyakorlatilag kijátszhatják a bírósági döntéseket.
A Legfelsőbb Bíróság várhatóan a következő, októberben kezdődő ülésszakán tűzi napirendre az ügyet. Fontos megjegyezni, hogy a bírák elutasították az Apple kérelmét, hogy vizsgálják felül, hogy a tiltó végzésnek csak az Epicre kellene-e vonatkoznia, és nem több millió más fejlesztőre. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az ügy szűkebb körű, mint amit az Apple szeretett volna, de továbbra is fontos mindazok számára, akik iOS-alkalmazásokon keresztül keresnek pénzt – jegyzi meg a TechSpot.
Bár formálisan csak egy jogi technikai kérdés szerepel napirenden, az ítélet hosszú évekre meghatározhatja, hogy mekkora mozgástere marad a technológiai óriásoknak akkor, amikor a bíróságok megpróbálják korlátozni piaci erejüket. Az Apple és az Epic Games csatája tehát továbbra sem a Fortnite-ról szól, hanem arról, hogy ki írhatja a digitális gazdaság szabályait, a platform tulajdonosa vagy a bíróság – mutat rá a Reuters.