A zsúfolt nagyvárosokban reggel többen autóznak a belváros felé, míg késő délután épp fordított a helyzet. A meglévő sávok nem veszik figyelembe ezt a ritmust, ezért is változtatják egyes helyeken a sávok irányát, mivel így ugyanakkor útfelülettel nagyobb áteresztő kapacitást lehet elérni. Az ilyen átállás azonban problémát jelenthet. Ha reggel egy sáv még befelé vezetett, délután viszont már kifelé, a közlekedőknek pontosan tudniuk kell, mikor történik a váltás. Ha valaki későn veszi észre a változást, könnyen rossz irányba hajthat, ami súlyos következményekkel járhat.
A legtöbb változó sávnál a vezetőknek közlekedési táblákra, LED-es nyilakra vagy nagy piros X-re kell hagyatkozniuk. Ezek a jelzések normál helyzetben elegendőek, viszont csúcsforgalomban, rossz látási körülmények esetén, vagy ha megszokásból és kissé figyelmetlenül vezet valaki, előfordulhat, hogy kevés az ilyesfajta figyelemfelkeltés. Egy mozgó fizikai korlát viszont biztosan kiküszöböli a kétértelműséget.
Sanghajban ez a mozgó terelőkorlát egy több száz kilós sárga monstrum, amelyet egy alatta lévő kis robot mozgat. A folyamat során először változtatható LED-kijelzők mutatják, hogy hamarosan módosul a forgalmi rend, egyúttal hang- és fényjelzés figyelmezteti az autósokat. Nemsokára elindul a visszaszámlálás, miközben a robot milliméteres hullámhosszú radarokkal és LiDAR lézerszkennerrel ellenőrzi, hogy biztonságos-e a környezet. A terelőkorlát csak akkor „indul el”, amikor a szenzorok szerint sem jármű, sem gyalogos nincs a mozgási zónában, ekkor a robot áthúzza az út új középvonalára. Ha közben egy autó vagy akár csak egy kerékpáros belép az érzékelt területre, a rendszer azonnal megáll, és csak akkor folytatja a műveletet, amikor ismét szabaddá válik az út. A rendszer tehát nemcsak tájékoztat, hanem, mondhatni, fizikailag is kikényszeríti az új forgalmi rendet.
https://www.youtube.com/shorts/LBS9tJMEEuo
A terelőkorlát mögött (pontosabban alatt) dolgozó robot egyelőre nem egy AI, amelyik önállóan elemezné a forgalmat és eldöntené, hogy mikor változtassa meg a sávok irányát. Ehelyett egy automatizált rendszerről van szó, amelyik előre meghatározott időpontokban kezd el „sétálni” (például a reggeli és délutáni csúcsforgalom kezdete előtt), de persze szükség esetén a forgalomirányító központ diszpécserei manuálisan is elindíthatják a folyamatot. A fejlesztés lényege tehát nem az, hogy a korlát „eldönti”, hogy mikor mozogjon, hanem az, hogy a veszélyes fizikai áthelyezést önállóan, szenzorokkal felügyelve és biztonságosan hajtja végre.
A sanghaji rendszer egyelőre kísérleti fázisban van. A kínai hatóságok szerint a radarok és a LiDAR folyamatosan felügyelik a környezetet, de egyelőre még kevés az információ azzal kapcsolatban, hogyan viselkedik a rendszer heves esőzésben, sűrű ködben vagy a LiDAR elkoszolódása esetén.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.