12,9 milliárd dollárért, azaz körülbelül 4000 milliárd forintért vásárolja fel az Nvidia a Hugging Face nevű, mesterségesintelligencia-modellekből álló könyvtárat – számolt be róla a The New York Times a felek közlése nyomán.
A Hugging Face egy 10 éve alapított startup, amely már több mint 400 millió dollárnyi tőkét gyűjtött össze. Mint a The New York Times kiemeli, az Nvidia a felvásárlással egyre inkább a Szilícium-völgy „központi bankáraként” működik, mivel az óriási pénzügyi erőforrásait felhasználva támogat AI-startupokat.
A mostani felvásárlás azt mutatja, hogy milyen fontos az Nvidia számára a nyílt forráskódú technológia – húzza alá a lap. A Hugging Face ugyanis egy olyan nyílt AI modellkönyvtár, amelyből az egyes modellek szabadon letölthetők, sőt, módosíthatók is. Emiatt népszerű a fejlesztők körében is.
Könnyű a választók és a fogyasztók agyába betolakodni a mesterséges intelligenciával, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ágazat pillanatok alatt eljutott a dollárban is százmilliárdos üzletekig. A gyors emelkedésnek azonban csúfos zuhanás lehet a vége, aminek már számos jele látszik. Igaz, az is látszik már, hogy a döntéshozatal és a fizikai gyártás már mennyire az AI-rendszerektől függ.
A New York-i székhelyű cég a közelmúltban azzal vált széles körben ismertté, hogy az OpenAI még be sem mutatott AI-modellje a kiberbiztonsági tesztek során feltörte a cég kutatási környezetét, valamint veszélyeztette a Hugging Face nevű AI-cég infrastruktúrájának egyes részeit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.